Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)
Mészáros László: Aknamélyből árbockosárig
Ötkor pillantottuk meg először a tengert. Egy vendéglő előtt 'kiszálltunk a buszból. A magas part között csak keskeny csík látszott a tengerből. Vitorlás húzott balról jobbra. Lermontov-sorok jutottak eszembe: „Távolban egy fehér vitorla, a kék tenger ködén átragyog ..." Mindenki izgatottan mutogatott, beszélt, és megbűvölve bámulta a távolban csillogó kék sávot. Vezetőink, Robert, Maurice és a söfőr mosolyogva néztek. A tábor vagy másfél kilométernyire lehet, de odahallani a hullámverés moraját. Türelmetlenül bekaptuk a vacsorát, és rohantunk az első randevúra. Maurice kivezetett bennünket a strandra. Néhányan merészen a vízbe vetették magúkat. Dagály volt, s különben sem vagyok jó úszó, inkább lemondtam az éjjeli fürdésről. Felkapaszkodtam a meredek partra. Már behunyt szemmel idetalálnék. Remek ez a hely, itt fent, a part legmagasabb pontján. Ha felállók, magam előtt látom a tengert. Jobbról meg-megvillan a Gap Fréhel-i világítótorony fénye. Ha egy kicsit balra fordulok, hatalmas sziklákat látok, tövükben erdő, és 'valahol mögöttük a tábor. Érdekes, egyáltalán nem fúj a szél. Ledobom a pokrócot, és elrendezem az ismerős bokor alatt. Felnyitom az egyik üveget. Proszit! Hamar eltelt a hét. A tenger csodálatos. Nem lehet vele betelni. Kevés az a néhány nap. Csak a puszta tény marad: láttam, ott voltam, de ez majdnem semmi. A tengerrel együtt kell élni, mint a nőkkel, csak akkor ismeri meg őket az ember valamennyire. Vagy megszereti, vagy meggyűlöli. Mi csak barátkoztunk a tengerrel. Amikor szilveszter reggelén az üzem bejárata előtt megpillantottam a hatalmas plakátot: „Utazz a CSISZszel a nyugati államokba", megdobbant a szívem. Különben szerencsétlenül kezdődött a nap. Három óra körül majdnem ott maradt a bal lábam az egyik csille alatt. A csille üres volt ugyan, de mikor a vitlás észrevette, hogy baj van, már vagy tíz métert csúsztam 212