Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Mészáros Károly: Ella Mari magánügye

Sokáig eltöprengtem ezen, de aztán fontos dolgok jöttek, úgyhogy megint elfeledkeztem az egészről. Az év végi hajrá és egy boldog családi esemény, a kis Elvira születése lefoglalta minden időmet. Egy ilk nap ebédidő után a kapus utánam szólt: — Várja valaki az irodában! — Igen? Köszönöm. Hölgy? — Az. Mari volt az. Ott ült a fotelban, rövid haja a homlokára simult, arca csontosabb, beesettebb, szeme alatt mély karikák. Első pillanatban szomorú benyomást keltett, de amikor meglátott, és felvillant a szeme, újból a régi volt, a ragaszlkodó, az anyáskodó, a régi Mari, a kicsit szomorkás, mélabús Mari, akit az én hidegségem űzött a boldogtalanságba. Mert hogy nem jól van, az látszott rajta. Csaknem a nyakamba borult, amikor eléje léptem. Kissé megtorpant, amikor észrevette merevségem, de így is láttam a ragyogást a szemében, és ez meghatott. Felvillant bennem egy bizonytalan érzés, hogy én lehettem volna az első az életében, de elhessegettem a gondolatot, és gyorsan leültem a szemben levő fotelba. — Nos, hogy vagy? Láttalak a múltkor. — így! — mutatott magára. — Hányadik hónap? — Nem tudom. Nem is lehet tudni. A feleségem sem tudta. Ha valaki sokszor van együtt egy férfival, aligha tudja, melyik ölelés fogamzott meg. Körülbelül a hatodik hónapban lehetett. — Orvosnál voltál? — Nem voltam. Butaság, mi? — De milyen! A legnagyobb. Bármi előfordulhat. — Mit számít az! — Szóval, rosszul állnak a dolgok. Nem vesz el? — Elvenne; nem akarok hozzámenni. — Rossz hozzád? 199