Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Kövesdi János: Rekviem

2 Január másodika van, péntek. Ismét elmúlt egy év, gondolja, és vége az ünnepeknek, a szünidőnék. Szünidő! Ö, micsoda gyötrelmes vakáció volt! Hogy készülök fel >a vizsgáimra? Hiszen még három van ebben a szemesztertjen ... Az az egy, amit letettem karácsony előtt, az semmi. Hogy tanuljak, amikor egy fél órára se vagyok képes összpontosítani a figyelmemet! Szüntelenül őrá kell gondolnom, szegényre. Nelli albérleti szobájában ül, az ódivatú karosszékben, kinyújtózva; szép vonalú, hosszú lábát az ágyon pihenteti. Ölében vaskos egyetemi jegyzet. A téli délután szenderítő lomhasága, látszólagos békéje uralkodik a szobában. Már két órája görnyed a jegyzet fölé, de még alig tíz oldalon rágta át magát. Váratlanul beleszúr valami a mellébe, s nyomban hasító fájdalmat érez valahol mélyen, a medencecsont alatt, a méhnyak tájékán is. Arca elkomorul, homlokán vékony redőkbe ugrik a bőr. Jézusmária, csak nem... — fut át agyán ismét a borzalmas gondolat, mely az utóbbi időben mind gyakrabban nyugtalanítja, s amelyet soha sincs bátorsága világosain megfogalmazni. Anyja csúfosan megesőnlkí

tott teste, megduzzadt, cianotikusan elszíneződött felső karja villan fel előtte, s eszébe jut, amit Gábor mesélt neki egyszer egy orosz íróról meg a regényéről ... Ö, Gábor, édesem, suhan át az agyán, túlélnéd-e, vagy én elbírnám-e viselni ép ésszel, ha nekem is amputálnák az egyik mellem, mint annak a lányinak, s közömbösen behajítanák a szemétládába a többi véres szerv közé? ... Hirtelen felugrik a székről, ledobja magáról steppelt háziköntösét meg a kombinéját, leoldja melltartóját, s derékig meztelenül odaáll a tükör elé. Rugalmas, fejlett, kerek keble rezeg, míg megteszi a pár lépést a tükörig, mely szecessziós kovácsoltvas keretben függ a falon. „Csak nem gondolod, hogy kinyitott édes kis 168