Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Kövesdi János: Rekviem

ablakot, suhan át az agyán, ám tagjait nem bírja rávenni a mozdulatra. Moccanatlanul feksZiik tovább. Azon kapja magát, hogy nem meri leihúzni az ablakot, mert farkasszemet kellene néznie a leselkedő sötétséggel. Kisvártatva mégiscsak feltérdel, s félrefordított fejjel kissé lehúzza az ablakot. Hideg hópelyhek csapnak az arcába, s betör a fülkébe a jeges szél Ihol erősödő, hol halkuló jajgatása, mely távolról hangzó kutyavonításra emlékeztet. Hirtelen dideregni kezd, s visszabújik a takaró allá. A hűvös légáram egykettőre kiszippantja a kicsiny térségből a pillesztő forróságot, s Nelli jóleső érzéssel nagyokat kortyol a friss, nedves levegőből. Az ablaküveg jégalakzatokból összeállt ákombákomjai lassan megereszkednek, s mint a könnycseppek az ember arcán, kövéren legördülnék a sima íélületen, hogy holnap reggel csillogó kristály golyócskák gyanánt sorakozzanak az ablakrámla peremén. Amint fekszik, két kezét tarkója alatt összekulcsolva, fáradt, szomorú szemét a fülke mennyezetére szegezve, váratlanul nagy csattanással becsukódik az ablak. Nelli úgy megretten, hogy egy pillanatra még a lélegzete is elakad. Tekintetét önkéntelenül az ablakra veti, s mintha valamilyen titokzatos erő 'kényszerítené, egy ideig — szinte önkívületben — a gyér fényszalagokkal meg-megszakított sötétségbe mered. A fénylő fekete tükörben ekkor világosan megjelenik előtte édesanyja dicsfénytől övezett sápadt arca. Most már nem fél, szemét rajta tartja a kisimult, szelíd arcon, a lecsukott, mozdulatlan szemhéjon, míg csak a jelenés el nem tűnik ismét a végtelen éjszakában. Nelli fülében megcsendül egy gyalkran vissza-visszatérő éneklfoszlány: Oly bús és halovány, És olyan hideg, Miként a zord halál 159