Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Kövesdi János: Rekviem

Vagy épp ellenkezőleg, bosszút akar állni rajtam, mert megsejtette, megérezte, hogy én... Ó, szörnyűség! Nem igaz! Mire gondolok?! Ö, bocsáss meg, anyám... ha fel is vetődött bennem olyasmi, akarta-e, klvánta-e nálam jobban valaki, hogy élj? Azóta, hogy R. város pályaudvarán elbúcsúzott a nővérétől és sógorától, s elhelyezkedett a hálófülkében, igyekezett megszakítás nélkül olvasni, hogy lekösse magát, hogy ne kelljen újra és újra átélnie az otthon töltött utolsó két hét szívbénító eseményeit, fojtogató szorongásait, hogy ne lássa a naponta érkező részvéttáviriatok özönét. De képtelen tovább magára erőszakolni az olvasást. A southwarki börtönjelenetnél a szó szoros értelmében kiesik a kezéből a könyv. „Akkor ítéljen a hideg hálál!" — vágja a seriff cinikusan a halálra kínzott Hardqanonne szemébe. Megborzong. Felemeli a könyvet, s az ablaknál levő kis politúros polcra helyezi. Végigdől az ágyon, betakarózik, s egy ideig megpróbál semmire se gondolni — azt reméli, hogy a gondtalanság páncélja, amelyet magára erőszakol, távol tarthatja tőle a félelmet és a mélységes bánatot, amely újra meg újra rátelepszik, kiszárítja a torkát, és összeszorítja a szívét, mintha meg akarná ölni. Hogy megóvja magát a fájdalmas emlékezésektől, visszaveri, messze űzi a szüntelenül eléje toluló emlékképeket, amelyek filmszerűen ugrándoznak a szeme előtt, és folyton felkavarják bensőjét, megfosztják a már annyira vágyott lelki nyugalomtól. Bárcsak elalhatnék! Hiszen két hétig alig aludtam. Az álom hozhatna számára némi pihenést, ha nem éppen az gyötörné és fárasztaná még a nappal érzékeiteknél és átélteknél is jobban. Otthon, az elmúlt két hét alatt, míg csak fel nem utaztak a nővéréhez R.-be, a kétszeresére duzzadt metropolisba, minden éjjel a nővérével és a húgával aludt, néha áthívták Margitkát, a szomszédlányt is, de abba az ágyba, amelyikben édesanyjuk kiszenvedett, egyikük se mert belefeküdni. Ezt most-is lelkiismeret157