Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Kövesdi János: Ballada egy régi nyárról

a kutyákban. Nesztelenül közeledett a Hímes felé, először azt hittem, hogy el se vakkantja magát, hogy csöndben elsurran közöttünk, de amikor a szőr felborzolódott a Ihátáin, és lomha 'közömbös futásiból alattomos lopakodásba váltott, megértettem, hogy támadni fog. Rá akartam kiáltani, de olyan heves szívdobogást kaptam, hogy egy >hang se jött ki a torkomon. Már majdnem a tehén oldalánál volt, és nekilendültem, hogy az ostorommal elkergetem, ha megharap is, de késő volt. Nem csaholt, nem kaffogott, hanem igazi ragadozóként váratlanul rontott rá Hímesre. Hímes összerezzent: nem számított a támadásra. Meglepetésében azt se tudta, merre meneküljön, előre-e vagy hátra, mert balról alig egy-két méternyire volt a sziklaperem, jobbról pedig az őrjöngő kutya zárta el az útját. Végül is előreiramodott, csakhogy a kutya előtte termett, és belekapott az orrába. Hímes megtorpant, de ez a lendület végzetes volt, mert egyensúlyát vesztve megtántorodott, és némán beledőlt a mélységbe. Anyám a kezét tördelve jajveszékelt, én meg csak ténferegtem a véres tetem körül összecsődült tömegben, és nem bírtam egy értelmes szót kiszorítani magamból. Két férfi az első lábánál megmarkolta a félig kint lógó kisborjút, és kirántotta az anyjából. Véres szőrgubanc jelezte a feje helyét. Ügy éreztem, hogy nekem sincs fejem, annyira bódult voltam. Hangtalanul hullottak a könnyeim. Végre egy ember lovas szekérrel a tetem mellé állt, rudakat dugtak alá, és felrakták a szekérre, hogy beszállítsák a vágóhídra. Amikor a kocsi elindult, a ritkuló tömegben Szekeressel találtam magamat szemben. Bőrönd volt a kezében. — Ne sírj, te nem tehetsz róla — mondta vigasztalásképpen, miután kikérdezett, hogyan történt a szerencsétlenség. Nemsokára Berta is mellette termett. Egy darabig velük tartottam. Aztán csak annyit mondott: — Mi ma este elutazunk. Érezd jól magad a szünidőben. 153