Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Kovács Magda: Lujza utca három

feküdt cipőstül az ágyban. Egy üveggel hadonászott, énekelt. Mindig hozott magával üveget és férfiakat. Akkor nem jött vele senki. Jaj, hát az szép volt, a letartóztatás. Itt a küszöbön még hányt egyet utoljára. Mindig nagy disznó volt. Mondtam is neki előtte való napon: Annie, maga disznó, adja vissza a ruhámat, mert feljelentem. De megveretett a férfival, akit hozott. A saját (házamban! És ha meggondolom, hogy a báli ruhámat nem szolgáltatta vissza a rendőrség! — sértődötten kalimpált nyomorék lábával. — Minden, de minden hiába volt — s elnézett valahová messzire. Sokáig hallgattunk. Már nem éreztem megváltásnak a pinoét. Elhatároztam, hogy mégis visszakönyörgöm magam az ismerősömhöz, aki aznap reggel kidobott. Felvettem a táskámat, hogy elmenjek, de akkor a fejünk fölött a lépcsőn egy pöttömnyi alak bukkant fel. Zihált, sípolt, mintha nagy verekedésből menekült volna. És valóban meg volt tépázva. Kendője a vállára csúszva, fésűjéből kiszabadult hajtincsei úgy lobogtak, mint egy szabad vers sorai. — Margit — sikoltott fel Lujza, és hangjából éreztem, hogy ismét visszaköltözött belé a félelem —, én semmiről sem tehetek! A nagyságos asszony küldte! — s rám mutatott. Margit nem szólt, bekapcsolta a villanyt, kintről ebben a pillanatban illatfelhő tódult be, Kopčík úr öntözte fent az udvaron a rózsákat. Messziről engedte a vízsugarat, a sugár ereje felbolygatta az udvar rejtett illatait. Ezek voltak a legszebb pillanatok itt a Lujza utca három alatt. Körben az udvarra nyíló ablakokba kikönyököltek a kövér asszonyok. Kopčík úr vászonsortban és vászoncipőben jobbra-ibalra húzogatta a fekete gumicsövet az udvaron. Hosszú, vékony lábszárain úgy mozgott, mint egy esetlen gólya, de amikor a vízcseppek végiggördültek a leveleken, mindenki szerette Kopčík urat. Margit a nyaka körül kaparászott. A hullámok szo106