Pozsonyi Krónikás (összeáll.): Esterházy János tízéves pártelnökségének krónikája 1932-1942 (Pozsony. Magyar Párt, [s. a.])
között. Kijelentette, hogy elismeri a pittsburghí szerződést. Még februárban a belügyminiszternél interpellált a párttagoknak a királyhelmeci járásban való üldözése és zaklatása miatt. Március 6-án az országos végrehajtó bizottság rimaszombati ülésén politikai beszámolót mondott. 9-én a képviselőházban beszélt, 10-én ugyanott a magyarság legfőbb követeléseit sorolta fel. Ugyanezen a napon Hodža miniszterelnökkel is tárgyalt. 27-én a Prágai Magyar Hírlap közli a hadisérültek igényei tárg\ 7ában beadott törvényjavaslatát. A Prágai Magyar Hírlap 31-i számában Magyarok! cimmel a címoldalon a magyar törvényhozókkal együttesen felhívásban figyelmeztetett a sorsdöntő napokra és egységre intett. Április 5-én a képviselőházban a választás kiírását követelte. 27-én a Prágai Magyar Hírlap közli Hodža míntszterelnökhöz intézett levelét a királyhelmeci és feledi járási főnökök túlkapásai miatt. Május elején a magyar kisebbség emlékiratba foglall követeléseit Esterházy János és Jaross Andor képviselők átadták a kormánynak. 29-én a somorjaí, csütörtöki és püspöki választási gyűléseken beszélt. Június 4-én levélben üdvözölte Hlinka Andrást. 5-én a tardoskeddí, zsigárdí éš negyedí, 6-án a jókaí, hídaskürtí, vízkeletí és tallósí népgyűlésen mondott beszédet. 7-én Nagyídán és Ábaújszínnán, 8-án Rozsnyón, 9-én a pozsonyi nagy-gyülésen szónokolt. 24-én táviratilag tiltakozott a Národná Rada aláírás16