Haiczl Kálmán: Érsekujvár multjából (Érsekújvár : Winter Zsigmond Fia, 1932)

Érsekujvár a Bocskay-felkelés alatt

Lovas Péter, Guttay János, Almássy Péter és Par­naky György 50—50 gyalog vitézzel. A vár fentartása — a főkapitány fizetésén ki­viiJ, melyet a király vállalt magára — havonkínt 3058 fríba került, mely az esztergomi érseket terhelte. 3 5) 1612-ben Thurzó György nádor Liptay Imre barsi, Strucz Ferenc nógrádi, Gyürky Benedek zólyomi és Bakó Ferenc honti alispánokból álló bizottságot küldte ki a dunáninneni végvárak megvizsgálására. A nádori bizottság aug. 15-én érkezett Érsek­újvárba. Draskovich főkapitány nem volt otthonn, ennélfogva Koháry Péter vicekapitánnyal tár­gyaltak. A bizottság rövid jelentéséből a következőket emeljük ki: Kiruccanások nem történnek. A vice­kapitány azokat, akik saját szakállukra csinálták, elfogatta és megbüntette. A bizottság elrendelte, hogy a Nyitra vmegye által adott ingyenmunka-pénzzel «az egyik kaput épittenék most meg kőből és téglából. A másikra jövendőben Isten ismég reá segéí, másszor azt is megépíthetni, mert ugyan igy is, ha fából csinál­nák, nem kevés költség menne reája, deha egy­szer jól megcsinálják nem lévén gongyok annak utánna reá.« 3 9) Aug. 17-én a bizottság Szőgyénbe érkezett, amelyről az alábbi jelentést adták le: «Annak utánna jártuk meg az helyt, láttuk az folyosóinak az taposztyának és az egyfelől való árkának is fogyatkozását, de mivel hogy az egy 3 5) U. o. 370. •'") U. o. 685. 80

Next

/
Oldalképek
Tartalom