Haiczl Kálmán: Egyháztörténelmi emlékek a cseh megszállás korából (Esztergom. [s. n.], 1940)

96 gyárul nem tudó, sőt magyarellenes érzésű káplánokat küldenek. A magyar papság december 1-én Érsekújvárban tartott értekezletén foglalkozott e panaszokkal, amelyeket emlékiratba foglalva Szüllő Géza magával vitt Rómába. Az 1937. év aggodalmas várakozással telt el. Bár Szüllőnek a pápai államtitkárnál április 20-án lefolyt hosszú és érdekes kihallgatása újabb reményeket keltett fel szíveinkben, itthon a kormánylapok nem szűntek meg állandóan hangoztatni, hogy az egyházi ügyek „kedvező" rendezése küszöbön áll. Augusztus végén már azt jelentették, hogy a pápai bulla megjelent. Szeptember 2-án Szüllő arról értesített, hogy hétfőn, azaz 6-án fogják kiadni. A bullával az illetékes helyen „nagyon meg vannak elégedve". Hiába kutattam utána Esztergomban és Budapesten, — megszerezni nem tudtam. Október 9-én Budapestről hazatérve, asztalomon találtam az egyházi körlevelet, mely a pápai bullát közölte. Nagy lelki mohósággal fogtam olvasásához, nem tagadom — bizonyos félelemmel is. Káplánom figyelte arcomat, mely egyre derültebbé lett. „Hiszen ez nem egyéb, mint a modus vivendi meghosszabbítása ad calendas graecas!" — kiáltottam fel. A lapok azonban máskép vélekedtek. Ők a bullával az egész egyházi kérdést teljes megelégedésükre megoldva látták. Mikor pedig a PMH budapesti tudósítójának bullaismertetését^ leadta, a cenzúra néhány sort törült belőle. Éppen e néhány sorra volt szükségem. Azonnal írtam a szerkesztőnek, közölje velem a rekriminált sorokat. A két mondat ekkép hangzott : „Az apostoli Szentszék eme kánonjogi intézkedései egyébként semmi újat nem jelentenek, hanem a kényszerhelyzettel számolva, jogilag is leszögezik azt, ami a gyakorlatban már közel húsz esztendőn keresz-