Haiczl Kálmán: Egyháztörténelmi emlékek a cseh megszállás korából (Esztergom. [s. n.], 1940)

61 benyújtották. Ezt a memorandumot Nagyszombatba is elküldtük ama kérelemmel, hogy hivatalos úton terjessze fel Rómába. A másik memorandumnak kidolgozása már körülményesebb volt, amennyi­ben a rendelkezésünkre álló összes sérelmi adato­kat részletesen magában foglalta. Ezt teljesen bizalmas körben olvastam fel, nehogy valami idegen területre szivárogjon ki belőle. Mindenekelőtt a Szentszéket a cseh kormány­nak a modus vivendi-vel kapcsolatos szándékairól tájékoztattuk. Minden megkérdezésünk nélkül, sőt akaratunk ellenére el akarnak végleg szakítani az esztergomi egyháztól, melynek több mint kilenc­századon át hűséges fiai voltunk és maradni akarunk. Az elszakítás után pedig a tótnyelvű egyházmegyék közt felosztani akarnak akkép, hogy a kat. magyarság mindenütt kisebbséggé degradáltassék. E tervnek megvalósulása esetén következményei beláthatatlanok. A hívő magyar nép büntetésnek fogja tekinteni és a papságot fogja érte okolni. Évszázadokon keresztül hitéért küzdött és vérzett és most az Egyház bünteti ? Tizedelésre vagy feloszlatásra csak a gyáva és hazaáruló csapatokat ítélik. Erre a kat. magyar­ság rá nem szolgált. Eddig a magyarság egy tömegben élhetett Pozsonytól Ipolyságig és tovább, egy nagy családot alkothatott, hitben, szeretetben és nyelvben eggyé olvadhatott. Ki lesz lelki gon­dozója, ha 3—4 tót nyelvű és nemzetiségű egyház­megye közt osztják széjjel ? Maga az apostoli adminisztrátor úr is^ panaszkodik, hogy legalább 100 papja hiányzik. így akarnak e bajokon segí­teni ? Mindez a hitnek veszedelmét jelentené. Mert a magyar sohasem válik csehhé, hanem lesz belőle protestáns, mint a 16. században. A magyar nép mikor hiteért küzd, egyszersmind nemzeti jogaiért is küzd, és megfordítva. Az apostoli admtúra területén a kat. magyar-

Next

/
Oldalképek
Tartalom