Haiczl Kálmán: Egyháztörténelmi emlékek a cseh megszállás korából (Esztergom. [s. n.], 1940)

57 ség tagjai sem dogmatikát sem egyházjogot nem tanultak.. Azért szükséges, hogy a napi sajtónak papi munkatársai is legyenek, akik az egyházat érintő kérdésekben a szerkesztőségnek rendelkezésére álljanak. Ezt tettük mi a PMH-val, melynek egyházi vonatkozású közleményei előzőleg papi cenzúra alá estek. Az elriasztó példa : Franciaország szemünk előtt lebeghet. Ott a papságot a sekrestyére szorították ; ezalatt a kat. sajtó legyöngült, az ellenséges sajtó pedig a hatalmat magához ragadta. Mire a bajt észrevették, már késő volt. Mindenesetre érdekes, hogy ilyen szigorú, valósággal rendtörvényszámba menő rendeletet sehol a világon ki nem adtak, csak nálunk. Még a történelmi országok püspökei sem tették. Sok szó esett már például a kat. magyarság sérelmeiről, amelyekről elsősorban a papság vesz tudomást. Elképzelhető-e, hogy az egyházi cenzúra, mely a nacionalizmussal telített fölöttes hatóságának intenciói szerint cselekszik, e sérelmek hírlapi közlését megengedi ? De lám. Hlinkáék keresztény lapja azóta is szidja és támadja a magyarságot. Ha egyiknek joga van a támadásra, a másik féltől sem szabad a védekezés jogát megvonni. Ha azután valaki a személyeskedés terére lép, vagy a papi tisztességről megfeledkezik, a püspöknek mindig módjában áll a kánonok ollójával az ilyen vadhajtásokat lenyesegetni. A legjobb törvény is többfélekép értelmezhető és magyarázható. Egyik plébános kénytelen volt perbe fogni utódját, mert a javadalom átadásából eredő kötelezettségeinek eleget tenni nem akart. Az egyházi hatóság a kánonjog paragrafusaira hivatkozva felfüggesztéssel fenyegette meg, ha a pert vissza nem vonja. Az adóst a felfüggesztéssel nem fenye-