Haiczl Kálmán: Egyháztörténelmi emlékek a cseh megszállás korából (Esztergom. [s. n.], 1940)
35 2. Mondja ki a kurzus, hogy az egyházi műemlékek megőrzése és fentartása érdekében szükségesnek tartja egyházmegyénként oly vegyes bizottság létesítését, amely az országos műemlékek bizottságának mintájára összeírja és lajstromba szedi az összes egyházi műemlékeket : mind az épületeket, mind pedig az egyházi felszerelési tárgyakat, azok fentartására és helyreállítására felügyel, és az új felszerelési tárgyaknak művészi kezekből való megrendelése iránt intézkedik. Felkéri a ftdő egyházi főhatóságokat, hogy a bizottság létesítése iránt minél rövidebb idő alatt intézkedni méltóztassanak. Dr. Pfeiffer Miklós ez indítványt a következővel toldotta meg : Kéressenek fel a főt. egyházmegyei főhatóságok, rendeljék el, hogy minden plébániaépületben egy nedvességtől mentes, száraz helyiségben, el nem mozdítható, a falba beépített vagy legalább leltárilag a plébániától el nem idegeníthető szekrény állíttassák fel a plébániai könyvtár megőrzésére. Dr. Wiek Béla még indítványozta : kéressék fel a nm. püspöki kar, hogy az egyházi művészet tanítását a theol. tanítás körébe vezessék be, ahol pedig az már be van vezetve, a tanítás mélyíttessék és rendszeresebbé tétessék. A kurzus valamennyi indítványt egyhangúlag elfogadta. A határozatok egyik részének megvalósítására az első lépés meg is történt. Dr. FischerColbrie püspök űr a püspöki kar nevében megbízott azzal, hogy az egyházi régiségtan és művészet rövid tankönyvét írjam meg — a szlovákiai viszonyokra való tekintettel — latin nyelven. A feladatot vállaltam s a középkori egyházművészet ismertetéséig el is jutottam és a püspöknek bemutattam. A munkát és hozzácsatolt glossariumot — egyes műszaki kifejezésekre új latin szavakat 3*