Haiczl Kálmán: Egyháztörténelmi emlékek a cseh megszállás korából (Esztergom. [s. n.], 1940)

25 vissza kellene azokat utasítani. Kétségkívül a kormány sürgetésére az egyházi hatóságok oly rendeletet adtak ki, hogy az egyházi anyakönyvek latin vagy szlovák nyelven vezetendők. A magyar papság egy része, hogy a kellemetlenkedéseknek elejét vegye, ettől fogva az anyakönyveket az egyház nyelvén, latinul vezette, sokan azonban, a kisebbségek jogánál fogva, továbbra is a magyar nyelv mellett maradtak. Az anyakönyvi kivonatokat pedig azontúl is — természetesen — ama nyelven állították ki, amelyen az anyakönyveket vezették. A pozsonyi kultuszreferátus ezzel meg nem elégedve, 1923. dec. 13-án megkereste az egyházi hatóságokat, hogy a teljhatalmú miniszter fenti rendeletét szigorúan tartassák be. A rendelkezés megokolása csupán annyit mond, hogy az anyakönyvi kivonatok közokiratok, ennélfogva az állam nyelvén szerkesztendők. Ez indoklás igen furcsa következményeket von maga után. Miért közokirat az anyakönyvi kivonat? Azért, mert szórói-szóra azt tartalmazza, ami az anyakönyvben foglaltatik. Tulajdonképen tehát maga az anyakönyv a közokirat, a kivonat pedig csupán annak a lelkész által hitelesített másolata. Van-e egyáltalában a lelkésznek joga vagy felhatalmazása arra, hogy a közokiratot más nyelvre — még ha az állam nyelve is — lefordíthassa s úgy adhassa ki ? Nincs. A lelkész csak azt írhatja ki az anyakönyvből, ami abban bennfoglaltatik. Ha tehát mást ír ki, közokirathamisítást követ el. Másik kérdés : tud-e a lelkész szlovákul, s ha nem tud, kivel fordíttassa le az anyakönyv szövegét szlovákra ? Hátha a fordításba hiba csúszik be, ki viseli érte a felelősséget ? Az a lelkész-e, aki egy miniszteri rendelet kényszere alatt