Sebesi Ernő (sajtó alé rend.): Dr. Wallentínyi Samu emlékezete (Eperjes. Minerva, 1933)

Irodalmi hagyatéka. Nyomtatásban megjelent tanulmányai

Vessződ, ha sujt, ha dorgál, Tisztuljunk a tűzben s nyomornál, Békén hordjunk csapást, keresztet, Ha Istennek reánk adni tetszett; Uram ! fogjad kezünk s mi bátran Állunk setétben, roppanásban ... Hegyek ha a tengerbe dőlnek, S ingása lesz az égnek, földnek!" Mély fájdalma, a sok csapás, amely érte, lelkét még inkább megtisztította s közelebb hozta Istenéhez. A szenvedések mélységeiből, mint a csiga a tenger fenekéről, hozza fel költészetének legszebb gyöngyeit. Vallásos érzésben, erőben és fenségben, mélységben és magasságban egyaránt emelkednek versei. Lelke elmélyed a vallás nagy kérdéseibe. Keresi, kutatja a nagy kérdést: mi lesz a földi pálya bevégzése után. Foglalkozik a túlvilággal, a lélek halhatatlanságával : „Mi vagyok én? talány e földön, Hideg por, ha napom kitöltőm ; A lomb egyszer zöldéi s lehull... Az élet fontja könnyen billen, Visszásán már a siron innen ; Nem bánom ezt, — de túl... de túl??..." S mennél többet foglalkozott e kérdéssel, mennél inkább tapasztalta itt e földön az igazságtalanságot, annál jobban megerősödött lelkében a hit, hogy a földi életnek folytatása lesz ott túlnan, ahol az Úr fog szolgáltatni igazságot kinek-kinek érdeme szerint. Ez a rendületlen hite nyilatkozik meg „Haldokló mellett" cimü szép költeményében. Egy súlyos beteghez hivták a költőt. A beteg utolsó perceit élte, borzasztóan szenvedett, igen háborgott, nyugtalankodott a lelke. A költőpap vigasztalta, nyugodjék meg az Úr bölcs határozatán, hiszen az élet útain oly sokat szenvedünk, 48