Sebesi Ernő (sajtó alé rend.): Dr. Wallentínyi Samu emlékezete (Eperjes. Minerva, 1933)

Irodalmi hagyatéka. Kéziratban megmaradt írásai

munka, melyet a Toldi elején fest a költő, nem a magyar alföld képe-e? Nézzük bármelyik költeményét, vizsgáljuk bármelyik alakját, azonnal szemünkbe fognak ötleni a nemzeti sajátságok. S mily igaz nemzeti érzés honolt a szivében! Mily megható kifejezést adott ezeknek azokban a lirai költeményeiben, melyek a szabadságharc leveretése utáni időben keletkeztek. A nagy nemzeti gyász végtelen hatással volt az érzékeny Aranyra. A szabadságharc, melyet oly hősies elszántsággal, titáni erővel vivott meg a nemzet, leverve. A nemzeti hősök gyalázatos halállal multak ki, vagy börtönben sínylődtek. A szabadság, alkotmány elrabolva, lábbal tiporva. A hazafiak szivét végtelen fájdalom fogja el az elveszettek miatt, lelküket kétségbeesés szállja meg a nemzet jövője iránt. Ilyen szomorú érzés, keserű fájdalom honol a költők lelkében is, annak adnak kifejezést költeményeikben. Gyászolják a Világosnál elveszett szabadságot, a dicső harc szomorú végét, glóriával veszik körül az elesett hősöket, vértanukat. A mélyen érző Arany szivében is ott ül a sötét honfibánat : „Leteszem a lantot. Nyugodjék. Tőlem ne várjon senki dalt. Nem az vagyok, ki voltam egykor, Belőlem a jobb rész kihalt. A tüz nem melegit, nem él : Csak mint reves fáé világa. Hová lettél, hová levél Óh lelkem ifjúsága? Ah látni véltük sírjainkon A vissza fénylő hirt, nevet : Hazát és népet álmodánk, mely Örökre él s megemleget. Hittük, ha illet a babér, 155