Sebesi Ernő (sajtó alé rend.): Dr. Wallentínyi Samu emlékezete (Eperjes. Minerva, 1933)
Emlékezések
közben is. De élvezhette nemes lelkének nyugalmát is. Tanártársai az 1918/19. iskolai évben a kollégiumi igazgató diszes székébe ültették. Az uj viszonyok között is megtalálta az utat, melyen haladnia kell. Nagy szorgalommal és kitartással megtanult szlovákul úgy, hogy a szlovák tanítási nyelvű kollégiumi gimnáziumnak is tanára maradhatott s ezzel nagy szolgálatot tett úgy a kollégiumnak, mint a közönségnek. Ilyen rendkívüli munkásság és önfeláldozás után nem csoda, hogy olyan nagy tömeg, olyan nagy részvéttel kisérte utolsó útjára. Hiszen szeretetet vetett, tehát szeretetet kellett aratnia. Még akkor is, amikor már tudta, hogy napjai meg vannak számlálva, csodálatos türelemmel viselte szenvedéseit s boldog önmegadással adta át magát Isten szent akaratának. Hivő volt életében, az maradt a halál órájában is. Mily megható volt, amikor utolsó napjaiban is korán elhunyt fiának nagy arcképét simogatta tekintetével, egyetlen leányának kitörő könnyeit törölgette. S mikor elvitték nővérének családi körébe, hogy utolsó napjait a testvéri szeretet fénye aranyozza meg, meghatott lélekkel búcsúzott el eperjesi barátaitól. Úgy tett, mintha hinne a biztató, vigasztaló szavaknak, hogy senkit meg ne szomorítson, pedig ő tudta legjobban, hogy élve már nem jön vissza. Mi, akik itt maradtunk, egyre jobban érezzük az ürt, amit maga után hagyott, egyre fájdalmasabban tapasztaljuk, hogy ő már nincs közöttünk. Schöpflin Géza. 14