Cseh Béla: Daróctól a Talárig 1919-1939 (Komárom : [s. n.], [s. a.])

73 ráemelve a. fegyverét, hogy annak tusával őt megüsse. A büntetés: a Kbtk. 147. és 92. §-ai alapján a K. b. p. 301. §, annak 1. szakaszának alkalmazásával két év és nyolc hónapi börtön, minden hónapban egy napon bojt és keményfekvés, minden hatodik hónap magánzárka. A vizsgálati fogságban eltöltött időt, 1922. június 6-tól 1922. július 14-ig, valamint a kitöltött büntetést 1922. július 14-től 1925. február 10-ig a büntetésbe beszámítják és így azt teljesen kitöltöttnek veszik. Az ítélet indokolásában tizenöt oldalon leírja a tényállást és utána erőltetett jogi érvek és következtetések tömkelegével szédít. Ezek az érvek és jogi következtetések a főtárgyalás fejleményeivel és az ott produkált bizonyítékoknak és a bizonyítékokból levont helyes tényállásnak nem felelnek meg. Az Ítéletben olyan bizonyítékokra is történik hivatkozás, melyek a főtárgyaláson nem lettek ismertetve. Pl. a »Magyar Újság« cikkére, az Emberi Jogokat Védő Ligá-hoz küldött levelemre, mit beszéltem az ügyről a börtönből váló kiszabadulásom után stb. Az ítélet szerint Mlady nadporucsik erősen felizgult lelkiállapotban volt és ebben a lelkiállapotban lépte át a kiképzésről szóló szolgálati szabályzatot. De nálam ezt a felizgatott lelkiállapotot nem ismerik el. Azt állítja továbbá az Ítélet^ hogy amikor a földről felkeltem, azt kérdeztem: »Egy demokratikus köztársaságban szabad a katonákat verni?!« Honnan veszik ezt, nem tudom? Mlady nadporucsik egy szót sem tudott magyarul és rajtunk kívül legalább ötven méteres körzetben senki sem volt. A tárgyaláson kihallgatott összes tanuk, főleg Simonies, Lócsay és Nagy Ferenc egyöntetűen bizonyították az öntudatlan reflex-mozgást, sőt még az időközben kapitánnyá kinevezett Mlady nadporucsiknak feltűnően ingadozó vallomásából sem lehetett a támadó szándékot és helyzetet kimagyarázni, annál kevésbbé, mert a pozsonyi hadosztálybíróság előtt ilyenről említést sem tett és hosszabb faggatások és keresztkérdések után csakis annyit mert határozottan fenntartani az olmützi hadosztálybíróság előtt, hogy a dolog rá azt a benyomást tette: ha mégegyszer megüt, akkor én valószínűleg támadólag léptem volna fel. A nadporucsik újból beismerte, hogy mérgében erősen lenyomott a földre. Seidl kapitány ezzel szemben egészen másképpen adta elő a helyzetet, az agresszivitást egyáltalában nem igazolta, sőt vallomása azt megcáfolta. Az összes többi tanuk is, akik az esetet látták, csakis a felmentés alapját képező teljes passzív magatartást és reflex-mozgást igazolták. A vádló, tekintve azt, hogy az eset szemtanúi, még Mlady nadporucsik sem igazolták a támadó szándékot, a theresienstadti várbörtönből szerzett tanukat és ezeket vonultatta fel. A várbörtön parancsnoka, Vlach őrnagy igazolta, hogy állítólag a feltételes elbocsátás előtt azt mondtam volna neki, hogy Mlady