Cseh Béla: Daróctól a Talárig 1919-1939 (Komárom : [s. n.], [s. a.])
97 tömegsírban porladnak csontjai. Itt nem lehet szó nemzetiségi izgatásról, rendtörvényes ügyről, ez a hálás utókor kegyeletének lerovása a szabadságharcban elesett honvédhősök iránt. Ez Léván ősrégi szokás, melyet átmentettek napjainkig. Ezek a hősök az 1848—19-es magyar szabadságharc alatt az esküszegő Habsburgok ellen harcoltak. Bizonyítja a vers is, mely a tömegsír felett emelt emlékoszlopon áll. A Himnusz a magyar nemzet imádsága és az imádsággal lerótt kegyelet nem lehet sem lázítás sem nemzetiség elleni izgatás. Nagyobb hatás kedvéért azt is felhoztam, hogy a cseh légionisták ugyancsak a Haosburgdinasztia ellen harcoltak. Az eszme, a cél ugyanaz volt. A csendőrök nagyon jól tudják, hogy minden évben, Mindenszentek napján éneklik a Himnuszt és agent-provokatör módon viselkednek. Tűrik a tömegsír körül a csoportosulást, elbújnak a fák mögé és amikor a tömeg énekel, előugornak. Szinte már számítanak erre a Himnusz-perre, hogy Komáromba utazhassanak. Van egy jó pontjuk. Nem kell kimenniök a sínekhez, gyanútlan átjárókat felírni, sem a piacra a csibéket fejjel lefelé tartó cselédeket állatkínzásért feljelenteni. A tanácselnök gondolkozóba esett és némi habozás után kijelentette: — Igazad van. Ez nem rendtörvényes ügy. A legrosszabb esetben a > prügelpatentbe« ütköző rendőrségi kihágás. A hat hónap eltelt. Elévült. — Ha az érem másik oldalát nézem — folytatta — meg kell végre szüntetni ezt az évről-évre megismétlődő és botrányokba fúló himnuszpereket. Meg kell szüntetni a mártírok mesterséges kitermelését. Elvégre a rendőrség és csendőrség dolga, hogy megakadályozza a himnuszpereket. — Jófejű államhivatalnok felfogása volt ez. Aznap este találkoztam a vádlottak védőjével és elmondtam neki a tanácselnök véleményét az ügyről és kértem őt, hogy a védelmet a fentleírt kerékvágásba terelje. A tárgyaláson a vádlottak beismerték bűnösségüket. A tanácselnök keresztülvitte akaratát. A tanács egyhangúlag felmentő ítéletet hozott. Ez volt a republikában az első felmentéssel végződő himnuszper. Az eset nagy port vert fel. A lévai városi rendőrség parancsnoka szúrós szemekkel meredezett felém. Az ítélet indokolásából kitűnt, hogy a helyi viszonyokkal teljesen ismerős tehetett pontot a büntető feljelentés végére. A történeti hűség kedvéért le kell szögeznem, hogy tisztán magyar nemzetiségű bírákból álló tanács nem nagyon mert rendtörvényes ügyben felmentő ítéletet hozni. Ezt a bátorságot csak cseh nemzetiségű bírák engedhették meg maguknak. Intervencióm segített, elértem azt, hogy Léváról több himnuszper nem jött. A rendőrség a saját hatáskörében intézte el a temetőben himnuszténeklő lévaiakat. Ez azonban már nem volt olyan veszélyes.
