Popély Gyula: A Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság (1973)

JEGYZETEK

Mivel tervezetüket a kisebbségi magyarság minél széle­sebb rétegeivel ismertetni akarták, memorandumukat 1930. október 13-án A Nap hasábjain is leközölték. Te­kintettel arra, hogy nyilvános publikálása óta a cseh­szlovákiai sajtóban még nem látott napvilágot, teljes terjedelmében közöljük: „Elnök Űr! Az új magyar nemzedék örömmel vette tudomásul, hogy magyar tudományos, irodalmi és művészeti társu­latot szándékozik felállítani Csehszlovákiában. Köte­lességünknek tartjuk bejelenteni, hogy a Sarló mint az új magyar nemzedék kultúrszervezete, tervezetet dolgoz ki az alapítandó társulat tudományos osztálya számára. Ezzel a munkával nemcsak a társulat létre­jöttét akarjuk elősegíteni és a fiatal magyar értelmiség szellemi igényeit érvényesíteni annak működésében, hanem egyúttal tiszteletünket és hálánkat is kifejezzük vele Elnök Űr nemes felfogása iránt, amellyel magyar kultúránkat támogatni igyekszik. Tervezetünk a magyar tudományos élet helyes centralizációján és a decentralizációján alapul. A magyar tudományos életnek egyetemes központ­tal kell rendelkeznie. Ezt az egyetemes központ csakis az egyetemes magyarság tudományos mun­kaközösségére lehet felépíteni, tekintet nélkül az országhatárokra. Az egyetemes magyar vonatkozású tudományos kutatásoknak tehát Csehszlovákiából is egy egyetemes magyar tudományos munkaközösségbe kell szervesen beletartozniuk a magyar tudományos élet centralizálása érclekében. Egy különleges csehszlovákiai magyar tudományos munkaközösség létjogosultságát csakis a csehszlovákiai magyar nemzetdarab problema­tikája adja meg. Ennek a decentralizált csehszlovákiai magyar tudományos munkaközösségnek a hivatása egyedül a csehszlovákiai magyarságra vonatkozó való­ságmegállapítás és valóságanalízis, valamint a csehszlo­vákiai magyarság történelmiségéből adódó sajátos problémák elvállalása lehet. Ilyen probléma a szláv— magyar érintkezés problémája és a kisebbségi magyar­ság különleges szerepe Kelet-Európában. A csehszlovákiai magyar tudományos élet szervezését tehát a következőképpen képzeljük el: I. Az általános magyar vonatkozású tudományos ku­139

Next

/
Oldalképek
Tartalom