Kerekes György: Bethlen Gábor fejedelem Kassán 1619-1629 (Kassa. Wiko, 1943)
Bethlen kassai kamarája - Érintkezése a kamara tisztviselőivel
20. BETHLEN KASSAI KAMARÁJA a) ÉRINTKEZÉSE A KAMARA TISZTVISELŐIVEL. lső Ferdinánd a török hódoltság idején birtokában maradt Felvidék keleti részére, pénzügyi forrásainak jobb kihasználása végett, a nyugaton lévő pozsonyi kamara mellé (tehát nem alá) a közönségesen Felsőmagyarországnak nevezett 13 vármegye részére itt, a szepesi bányavidéken s a lengyel-magyar kereskedelem útvonalában, Löcsen az ú. n. szepesi kamarát alapította (1567). De már a következő évben (1568) jónak látták székhelyét a Felvidék fővárosába, Kassára áthelyezni. E kassai, de azért továbbra is szepesinek nevezett kamara első igazgatói között látjuk (1588) a Bethlennél is szereplő Melithek ősét, Melith Istvánt, Vitus abaúji alispán és követ is volt. Kassa meghódolása után e kamara Bethlen kezére került, Ferdinánd pedig Eperjesen állított fel egy pozsonyi kirendeltséget. Bethlen kamarája igazgatójává kassai sikereinek bátor előmozdítóját, Rajner Menyhért kassai tekintélyes, bíróviselt kereskedőjét tette meg, tanácsosává pedig Berzeviczy Andrást. Bethlen tisztában volt vele, hogy nagyszabású vállalkozásának egyik legszilárdabb alapja az anyagi erő. Nagy fontosságot tulajdonított tehát valóságos pénzügyminisztériumaként szereplő legfőbb pénzügyi szerve működésének. Visszatükröződik ez azon levélből is, mellyel Berzeviczy András nemsokára bekövetkezett halála alkalmából Perényi Ferenc kassai vicegenerálist és Zmeskál Jaroszláv bányászati főkamaragrófot, udvari tanácsosait együttesen kereste föl. A kassai kamara egyik tanácsosa és gondviselője, Berzeviczy András meghalt, — írja nekik — Palaticz is betegeskedő, erőtlen ember. Ott pedig a gondviselés sok és szüntelen. Hogy tehát a gondviselésből fogyatkozás ne essék, mentől hamarább be kell tölteni e helyet. Rákóczi Jánosra és Golopi Dóczy Ferencre gondoltunk. Ezeket nekünk egyformán ajánlották, de közülök mint jó egészséges, mint pedig jó gondviselő industriozus (szorgalmatos), eszes, okos embei, Dóczy Ferenc látszik alkalmatosnak. Mindazáltal, hogy a kamarán lévő sok és nagy dolgok tudása, személye állapota s e tisztre valósága szerint melyik 338