Kerekes György: Bethlen Gábor fejedelem Kassán 1619-1629 (Kassa. Wiko, 1943)

A kassai fényes Bethlen-lakodalom és prózája

nagy ünnepélyességgel fogadták. A régi szokás szerint lova­sok mentek eleibe, a négy fertály fenn volt. Odakinn a mezőn Almássy István és Koncsik Bálint fogadták. A kapu között Alvinczy uram. A nemes tanács öreguraimmal őfelsége sze­kere mellett felment mind a (fejedelmi) udvarig, ott fenn bíró uram salutálta. Ajándékon adtak: 4 ökröt, 4 borjút, 4 hordó bort és 50 köböl zabot. Ami nagyon gazdag ajándék volt, de kellett is a bekövetkezendő lakodalomra. A mennyegző alkalmából különböző intézkedéseket tett a város és Bethlen is. A város a sok idegen bejövetelére való tekintettel a rend fenntartására és szolgálattétel végett berendelte falusi darabantjait. Ezek elég nagy számmal vol­tak, 132-en. 1) Egy részét a tanácsháznál, a másikat a bíró uramnál helyezték el. Továbbá a tanácsház alatt és a váltán (őrségen). Hogy a fejlettebb nyugatról jövő menyasszonyra és a főrangúakra a város jó benyomást tegyen, a védőfala­kat, bástyákat, kapukat „fejedelmi módon" rendbe kellett ho­zatniok. De Bethlen embereitől szemrehányást kaptak, hogy hiányosan tették meg. Őfelsége házatáját is főemberei felszólítására kitisztították, a háza megett lévő sarat kihordat­ták, az utcákat megtisztogatták. Bethlen emberei bizonyára lakodalmi költségére „szörnyűség, hogy miként erőltették" a várost a neki bérbeadott pénzverés árendájának megfizeté­sére. ami 8.000 frtot tett ki. Bethlen kiküldöttje és komor­nyikja Kovács István azt mondta, őfelsége megesküdött, hogyha nem fizetnek, olyat cselekszik, amit maga is megbán. Erről a tanács elég higgadtan azt határozza, hogy kérjenek kölcsön s amit adhatnak, meg is adják Intézkedett a tanács a közeledő menyasszony, Branden­burgi Katalin fogadtatásáról. A városi tanácsülés jegyzőköny­ve már asszonyunk őfelségének mondja őt s így intézkedik: Menjenek a lovasok (lovas-polgárok) eleibe, a 4 városrész polgárai legyenek a Főtéren. Schwertnel Venczel és Wass Mihály uram üdvözöljék, éspedig Wass Mihály németül. 2) Rákóczi György vezetésével küldöttség ment Berlinbe a menyasszonyért. Tagjai voltak Károlyi Mihály, Bethlen só­gora és szatmári főispán, Mikó Ferenc, Csík-, Gyergyó- és Kászonyszék főkapitánya, Bécsben és a portán többízben a fejedelem követe, végül Kassai István főítélőmester. A Bran­denburgi választófejedelem, György Vilmos kitüntető szívé­lyességgel fogadta a küldöttséget. Az előzetes esküvői szer­tartást pazar udvari ünnepségek követték, melyek után a nászmenet fényes és nagyszámú kísérettel megindult Magyar­ország és Kassa felé. ») Kassa v. jk. 1625 dec. 23., 1626 febr. 9. és 17. «) Kassa v. jk. 1625 dec. 16., 1626 febr. 17. és 27. 43

Next

/
Oldalképek
Tartalom