Kerekes György: Bethlen Gábor fejedelem Kassán 1619-1629 (Kassa. Wiko, 1943)

A vég - Viszálykodás a császári generálisokkal - Bornemissza átvedlése

való eddigi jó viszonya megbomlott. Már idézett néhány ke­mény kifakadása mutatja, hogy nem hiányoztak belőle a szenvedélyes és nyers katona jellemvonásai. A városi jegy­zőkönyvek ez új helyzetében erőszakoskodásáról, bosszú­állásáról, a város ellen való tanúskodásáról panaszkodnak. A polgárság ellen elkövetett kihágások alkalmával katonái­nak fogta pártját. Pedig a város ezután is előzékeny volt iránta. Nem akart vele, mint helyi hatalmassággal ujjat húzni. így engedték oda neki lánya lakadalmának celebrálá­sára a malom-házat. Rétet is adtak neki, de csak „tetszésből" s csak míg tisztiben van. Hangsúlyozták, hogy nem mint vicegeneráiisnak, hanem mint jóakarójuknak engedték át. Kert felől is „búsította" Wass Mihály bíró uramat. Ügyhogy „ugyan elunta". Végre 3 évi ostrom után kimondották, hogy megadják, de ha örökévé akarja tenni, vegye meg tulajdo­nosától. E kért és neki átengedett rét miatt fellebbvalójának fele­sége, gróf Forgách Miklós generálisné asszonyom „igen meg­háborodott". Követelte, neki is adjanak rétet, mert „azelőtt is bírták a generálisok". A tanács elhatározta, megvárják a ge­nerális hazaérkeztét. 2 2 Bornemissza Bethlen idejében 2, utána 5 főkapitány mel­lett töltötte be a vicegenerálisi tisztséget. Gróf Alaghy Meny­hért csak egy és félévig volt kassai generális. 1631 június 16-án jelentette a tanácsban Wass Mihály bíró, hogy tegnap meghalt. „Városunknak — mondá — oly jó akarója volt, hogy meg kellene gyújtani Demosthenes szövétnekét, míg hozzá hasonlót találunk." (A jegyző összetévesztette Dioge­nest Demosthenesszel.) A város attól tartott, hogy Bor­nemissza lesz az utódja. Vigyázni kell magunkra — folytatta a bíró — mert amint Tussay porkoláb (várnagy) uram mon­dotta róla, őt a háta megett vén áruló bestye, k .. vafiának szidta, a városnak is rosszakarója s fenyegetőzött: várjatok csak! Azért kérjétek jóidején őfelségét atyaiképen, méltóz­tassék oly generálist küldeni, kinek gondviselésével e föld őfelsége hűségében is csendesen maradhasson. Pyber János egri püspököt kérik, járjon közben, sőt jöjjön be. Híre va­gyon, hogy a palatínus egy urat már emlegetett generális­nak. Mivel nekünk sem hírünk, sem parancsolatunk felőle, nem vétünk, ha be nem bocsátjuk és előre is értesítjük, hogy ne jöjjön. 2 3 íme akkor még milyen bátor és hatalmas volt a polgárság: kijelentette, hogy a neki nem tetsző generálist nem bocsátja be a város falai közé. E nyilatkozata is bizo­nyítja, hogy a város minden változás dacára nem hunyász­kodott meg a hatalom új viselői előtt. Talán ez a hivatkozott " Kassa v. jk. 1631 szept. 11., 1632 jún. 17. és júl. 8., 1635 ápr. 12. " Kassa v. jk. 1629 dec. 20., 1630 nov. 14., 1631 jún. 6. és 16. 392

Next

/
Oldalképek
Tartalom