Kerekes György: Bethlen Gábor fejedelem Kassán 1619-1629 (Kassa. Wiko, 1943)

Károlyi Zsuzsanna fejedelemasszony Kassán

nus, nemes szívére vallott. Azt üzente a tanácsnak, hogy a háborúban elfogott német rabok majd megfagynak, azért kéri, hogy házat szerezzenek, adjanak nekik őkegyelmék. Tehát a szerencsétlenek fagyoskodtak a legcsikorgóbb téli hidegben, decembeiben. De a tanács látva az emberi elvadu­lást. attól tartott, hogy e jóindulat még visszafelé sülhet. Azt határozta tehát, hogy keressék fel asszonyunk őfelségét és persvadálják (beszéljék rá, győzzék meg), hogy minket ezzel ne bántson, mert a rabnak nem ház kell, hanem tömlöc. Kitől Isten oltalmazzon, még tüzet vesztenek városunkban (fel­gyújtják a várost, s akkor ki veszi el tőlünk e veszedelmet. Azért őfelsége lássa (vagyis gondolja meg). Buzgó piotestáns létére, vallási tekintetben sem lehetett a fejedelemasszony elfogult. A főkamarással, Rhédev Pál­lal megüzente a városi tanácsnak Csákyné őnagyságának, a Bethlen udvarában forgolódó fiatal, daliás katolikus főúr fele­ségének azon kérelmét, hogy pápista papot hozasson ide, aki holnap itt a maga módja szerint prédikáljon. Amint Rhédey mondotta: a fejedelemasszony tiszteletben tartja a város jo­gait s kegyelmetekre bízta, hogy megengedi-e, vagy nem. A tanács azonban taitott a mind szélesebb körre terjedő, egyre erőteljesebb ellenreformációtól. Tehát nem engedte meg, hanem azt üzente, hogy Csákyné asszonyom „viseljen más gondot", vagyis mással törődjék. Voltak a fejedelemasszonynak különféle anvagi kérelmei a várostól. Néhány téglát kért pénzért, hogy valami konyhács­kát csináltasson. A tanács határozata: adjanak. Kert is kellett háztartása részére. A Teuffel Györgyé al­kalmas volt számára. Adtak neki helyébe másat. Azonban Teuffel a tanácstól visszakérte a magáét. De a tanács azt felelte, hogy ők senkinek sem adhatják vissza. Keresse más módon. (Talán közvetlenül a fejedelemasszonynál). 2) A fejedelemasszony Kassán tartózkodva, 1621 tavaszán úgy látta, hogy hadiveszély fenyeget. U. i. Bethlen szövetsé­geseinek, a cseheknek fehérhegyi leveretése (1620 nov. 8.) után különösen Magyarország északnyugati részeiben Ferdi­nánd seregének előnyomulásával az eddigi élénk Bethlen pártiság lelohadt. Keleten a mindig ellenzéki felsőmagyar­országi 7 vármegyében kedvezőbb volt ugyan a hangulat, de *) Kassa v. jk. 1620 dec. 7. 1621 márc. 6. és 1620 okt. 8. A v. jk. T. Györgyről ír Ellenben T. János 1625-ben kassai kamarai számvevőségi irnok (1625). Teuffel Kristóf kassai kamarai registrator, könyvvezető, lajstromozó, irattárnok volt. Lőcsére Stadtschreibernek választották. Évi fizetése a kamaránál 200 frt volt. Ezt 15 frttal felemelték, úgy hogy egy évre kapott 80 frtot, 20 köböl gabonát, 4 köböl búzát, 25 rakás fát és sza­bad lakást (1621). 1625-ben már nótárius, később országgyűlési követ. V. ö. a v. jk., a kassai kamarai számadáskönyv és Hain idevonatkozó adatait. 34

Next

/
Oldalképek
Tartalom