Kerekes György: Bethlen Gábor fejedelem Kassán 1619-1629 (Kassa. Wiko, 1943)

Bethlen kassai pénzverőjének működése - Kassa bérbeveszi a pénzverőt - Bethlen körmöci pénzverőjének elszámolása

jelentős pénzforrásul szolgáltak Bethlennek. És hogv itt is mennyire személyes jelenléttel és tájékozottsággal intézke­dett minden irányban, amit e hódítása nyújthatott számára, végül következtetést vonhatunk arra nézve is, hogy külföldi vásárlásaihoz részben honnan vette azt a sok aranyat, ducatot. Főkamaragrófja Zmeskál Jaroszláv volt, ki hírhordásával és hírközlésével a fölkelés előtt nagy politikai szolgálatokat tett neki. 1623 október 4-én György Benedeket nevezte ki bányászati főkamaragrófnak. A körmöci pénzverő röviden összefoglalva kimutatja, hogy 1623 október 8-tól 1624 január 24-ig, tehát 3 és fél hó­nap alatt kiadott Bethlennek 892 drb aranyat 6 írttal, 6223 drb aranyat 3 frttal számítva (néha 2 frt 40 dénárban, de 6 frtba is számították). A selmeci kamarától is ide számítottak 750 drb aranyat. Tallért kiadott a körmöci pénzverő 4364 dara­bot 1 és fél frttal számítva. (Máskor 1 frt 30—25 dénárban, de 2 frtban, sőt 2 frt 25 dénárban is számították.) Pénzt, vagyis dénárt 13.673 frt értékben. Ezenkívül 32 gíra 14 latos ezüstöt Továbbá 1 drb 19,42 pisétum nehéz arany tartalmú ezüstöt 918 frtba számítva. Szállított a pénzverő különféle, általa készített pénzeket oda, ahol a fejedelem, vagy hada tartózkodott. Így Pozsonyba pénzt, vagyis magyar veretű dénárt 10.660 frt értékben. Besz­tercebányára, ahol az országgyűlés lefolyt és ahol egyidőre megállapodott, sok aranyat: 2747 drbot. Majd ismét a hely megnevezése nélkül küldtek neki 1134 drb aranyat. Tallért is sokat küldtek: egyszer 10.313 drbot. Ismét 5000, ismét 9—9000, ismét 10.000 drb tallért. Pénzt, vagyis magyar veretű dénárt 6500, meg 400, meg 1000 frt értékben. Továbbá 356 gira és 14 pisetum finom ezüstöt, giráját 11 frttal szá­mítva, ez kitett 4276 frt 50 dénárt. A girát 8 frt 75 dénárban — 11—12—15 frtba is számították, a pisetum súly a girának 48-ad része. Nagyszombatban is huzamosabb ideig tartózkodott a fe­jedelem. Küldtek ide neki aranyat 357 és fél, meg 2600 drbot. Új veretű tallért 100 és 6000 drbot. Pénzt, dénárt 18.000 frt árát. Hasonlóképen Magyar Bródban is tovább időzött Bethlen. Ide is küldtek részére 2639 drb aranyat. Tallért 3703 drbot. Pénzt, vagyis dénárt, 19 903 frt 25 krajcár árát. Ide összesen 36.152 frt értéket küldtek neki. A Bethlen által előlegezett összeg visszatérítésére fizet­tek 14.000 frtot. Bethlen feleségének, Károlyi Zsuzsannának is nagy­számú aranyat szolgáltattak: 7699 drbot 23.037 frt értékben. Ugyancsak neki 100 gira ezüstöt 12 frttal számítva 12.000 frt értékben. Az őt kísérő darabontok 332 frtot kaptak. 335

Next

/
Oldalképek
Tartalom