Kerekes György: Bethlen Gábor fejedelem Kassán 1619-1629 (Kassa. Wiko, 1943)

Bethlen kassai pénzverőjének működése - Kassa bérbeveszi a pénzverőt - A megindulás nehézségei

lehetőleg hit (eskü) alatt. Hallják, hogy őfelsége jön, vele is végezzenek e dologban, nehogy később néhány 100 frtot kel­lessen költeni emiatt. (T. i. távollétében követeket kelljen hozzá küldeni.) cc) A megindulás nehézségei. Ilyen mindenféle viszontagságok s küzdelmek közt telt a pénzverő bérlet első féléve. Sőt amint láttuk, a fejedelmet is nagy haragra indították, midőn a munka nélkül eltelt első negyed árendájának elengedését, vagy legalább mérséklését kérték. De azért elengedte nekik csaknem a felét, a 14.000 frtból 6000-et. így csak 8000-et kellett fizetniök. De ez is ne­hezen ment. Bélaváry kamarai igazgató a nótárius uramtól üzente, hogy őfelsége sürgősen parancsolja, adják meg. A vá­ros azonban csak elhalasztotta. De amint már szintén mon­dottuk, beköszöntvén a következő 1626. év, itt volt Bethlen­nek a Brandenburgi Katalinnal való esküvője, melynek költ­ségeire minden pénzt be kellett hajtani. Most már Bélaváry a vicegenerálissal, Bornemissza Jánossal együtt üzent a bíró uramra, Lang Jánosra, hogy „egyátaljában legyen meg", mert bizony a város faluja fogja megbánni. Bíró uram az üzenetet továbbította a tanácshoz s hozzá­tette: Azért tehát kegyelmetek lássa, mert azt is üzenték, gya­logokat fognak reánk küldeni. A tanács azonban nagyon pénzszűkiben lehetett, mert azt felelte, hogy őfelsége nekik e fenyegetésről semmit sem írt. De másrészről is most a vá­ros mintegy interregnumban van, vagyis új bíró. és tanács­választás előtt áll. Hatalmukban nincs, hogy fizethessenek. Tehát semmit sem adnak. Ha pedig azzal fenyegetnek, hogy falujokat lefoglalják: keményen üzenjen bíró uram és protes­táljon (tiltakozzon), hogy ami esik rajtuk, ők lássák (1626 jan. 3). Bonyolította a helyzetet, hogy a város Kasserrel sem szá­molt el. Bélaváry és Bornemissza megint hivatta a bírót, ki Wass Mihály vicenotáriussal ment föl. Bornemissza közölte velők, hogy őfelsége kiadta a rendeletet, a városon a summát meg kell venni. De azért már enyhébben beszélt: édes bíró uram — mondta — kegyelmetek viselje gondját (az adósság­nak is), mert bizony e napokban urunk hivatja kegyelmete­ket, egyátaljában és a Kasserrel való számadást is fogja ur geálni (sürgetni), jó idején gondolkozzanak felőle, hogy mit feleljenek. Felhivatták tehát Kassert és a türmender (népszó­szóló) uramat, a bíró mellett a város fő-főemberét, a közgyű­lés elnökét. Továbbá más község- (közgyűlés)-beli uraimat. Újonnan számadáshoz kezdettek Kasserrel. Igaz számvetés szerint tartoztak neki 8000 s egynéhány 100 frttal. Ezt meg akarták neki adni. De ő 12.000 frtot kért rajtuk. Végül kéré­325

Next

/
Oldalképek
Tartalom