Kerekes György: Bethlen Gábor fejedelem Kassán 1619-1629 (Kassa. Wiko, 1943)
Bethlen küzdelme a drágaság és rossz pénz ellen - Törekvés a rossz poltura kiküszöbölésére
ezért új esztendőre halasztják. Az új jó pénzt azonban a münzház gondviselői már adják ki. A következő év elején csakugyan kikiáltották, hogy ezután az 5 latos pénz kelljen. 21 A poltura azonban tovább élt, pedig a rossz polturától úgy féltek az emberek, hogy hamis pénznek mondották. Részben ezzel akarta kifizetni 3 kassai lakos: Orgonás Jakab, Tóth Jakab és Tóth Ambrus Kocsis Andrásnét, aki Hajdúböszörményből, Debrecen vidékéről szalonnát hozott Kassára eladásra. Csakhogy az asszony szemes és bátor volt. Lármát csapott. 10 oldal szalonnát vettek tőle, behívták egy házba, hogy kifizessék. Adtak neki 6 tallért és 10 frt ára jó polturát, a többit 5 pénzesül fizették meg (pénz alatt dénárt kell értenünk). Amikor e rossz pénzt ' olvasták, azon kérték az aszszonyt, hogy bízza emberségökre, Isten őket úgy segélje, igazán megolvassák. Aminthogy 5 frtot külön olvastak, csakugyan helyesen számolták s az asszony igaznak találta. így aztán a többi pénzt 5 irtonként összevonogatta és beletöltötte előkötőjébe. De ezek csörgésén észrevette, hogy nem igaz pénzek, csak zörögtek s nem pengtek úgy, mint egyébféle pénzek. Mindjárt megijedt, amikor a zsákba tette. Azután az utcán embereket nézdelt tanúknak és a városházára menve bíró uramnak jelentette, hogy neki ilyen és ilyen emberek hamis pénzzel fizettek. Ezért a tőle vett szalonnákat letiltotta, vagyis lefoglalta. Thury Pál boltjába ment és istenkedve (az Istenre) kérte, hogy a rossz pénzt válasszák éš ' szedjék ki. Az egyik vásárló, Orgonás Jakab ott volt s kérte: Ne mondd meg bíró uramnak, hogy polturát adtam (tehát rossz poltura volt e hamis pénz), hanem azt mondd, hogy jó pénzt, társaimról nem felelek. A vádlottak ezt mondták: jó pénzt adtunk, azért méltatlan (hiába) kereskedel, jó asszony. Feleié az asszony: ti adtátok a hamis pénzt, olyant én soha életemben nem láttam. A kereskedő, kihez bevitte megmutatni a pénzt, Thury Pál inasa, Tarcali Zöcs János 20 éves vallja: A szegény asszony istenkedni kezde és kére, kedves öcséim, válasszátok ki ez pénz közül az új hamis pénzt, mert valami emberek megcsaltak. E tanúvallomások alapján a városi tanács mint ítélőbíróság kimondotta, hogy a szalonnát és pénzt kölcsönösen visszaadják, a vádlottakat a börtönházba vigyék. 2 2 De hiába szorították, még 1625-ben is forgott a poltura, bár lenyomott értékben. Bethlen Kassához intézett levelében még 1626-ban is hivatkozik a polturát leértékelő soproni országgyűlés intézkedésére. Ebben elmondja, hogy az elmúlt háborús időkben vert monétáknak confusiója, zavara miatt az árak hallatlanul felemelkedtek. Most már a régi ligára, ér" Kassa v. jk. 1623 szept. 28., 1625 aug. 11., dec. 23., 1626 jan. 25. " Kassa v. jk. 1625 máj. 2. 308