Kerekes György: Bethlen Gábor fejedelem Kassán 1619-1629 (Kassa. Wiko, 1943)

Kül-és belföldi vásárlásai - A bevásárlás helyei - Az aranyos Prágában - Hazai vásárlások

egy alkalommal őfelsége Brassóban Reinprecht Pál bécsi ju­biiertől ékszereket vásárolt (1627). A győrmegyei Szent Benedek is előfordul a bevásárlási helyek közt, amikor Bethlen erre táborozott. Csakhogy ide a norinbergai gemmário, ékszerész, Jobo Rieger hozott vá­lasztásra ékszereket őfelségének, kitől mintegy 8000 frt árát vásároltatott (1620 febr.) Említsünk meg egy szerény tokaji bevásárlást is. Tokaj a Tiszánál átkelő és harmincad hely volt, vára őrséggel meg­rakott erősség. így bizonyos forgalmi jelentőségre emelke­dett. Ezért telepedtek ide később görög kereskedők. De hiába volt világhírű bora. Ez sem tudta felvirágoztatni, valódi vá­rossá fejleszteni, mert szőlőhegyei nem az odavaló polgáro­kat gazdagították meg városépítésre, hanem csupa idegen­ben lakó földesúr vitte el jövedelmét. Így aztán annyi tellett a városból, hogy Balassa Ferenc uram ,,holmi lószerszámot" és egynehány sing posztót vett ott, 189 frt árban (1625). A küküllővári sokadalomból Bálintffy István 376 frtért hozott árut őfelsége részére, csupa apró tételben: 2-2 vég, de inkább pár sing szövetet, 2 török árut (annak bizonysá­gául, hogy ezek a magyar piacokon is otthonosak voltak), 5 font török sáfrányt, 10 török hevedert és még hámot, nyerget. Meggyesen még kevesebbet és kisebb tételekben vásá­roltak Csanádi Antaltól: 4-7 sing szövetet s pár kötés képíró aranyat-ezüstöt. Besztercére küldte őfelsége kolozsvári Csanádi Antalt, de mindössze 33 frtért vett 4 és Vs sing virágos bársonyt, á 8 frt. Gvulafejérvárra hozta őfelsége parancsára Kolozsvári Benedek deák (azaz iskolázott kereskedő) a ,,maga" posztó­ját, kit őfelsége meg is vétetett: 12 vég fodor iglert (ig'aui posztót), 12 vég baraszlait, vagyis boroszlói posztót. 288 frt árban (1625 dec. 20). Tehát e kolozsvári Benedek deák, ha nem is nagy a végösszeg, de mégis végszámra, azaz nagyban árusított Bizonyosan ajánlkozott őfelségének ez áruval. Egyébként ugyancsak ő Bécsben is vásárolt őfelsége szá­mára, de vajmi csekély mennyiségben. Mindössze 78 tal­lérért (1625 aug. 5). Éspedig tarbársonyt, dupla pozsonyi sü­veget, 625 darab édes narancsot, 125 limoniát, citromot. A régi nehézkes közlekedés miatt Csanádi Antal is ugyanek­kor megbízta őt, vásároljon számára különböző szöveteket. 485 tallér árát hozott részére. Ezeket szintén őfelsége szük­ségletére adták át. Amint a fentiekből láthatjuk, e hazai vásárlások általá­ban szűk keretben mozogtak s amint már mondottuk, inkább csak a mindennapi szükségletekre szorítkoztak. A nagyobb igények kielégítéséért külföldre kellett fordulni. Künn már 240

Next

/
Oldalképek
Tartalom