Kerekes György: Bethlen Gábor fejedelem Kassán 1619-1629 (Kassa. Wiko, 1943)

Bethlen mint a magyar merkantilizmus úttörúje - Bethlen mint kereskedő, kiviteli világcikkei

szére monopoliummá, egyedáruvá tett. Vagyis összevásároltatta Erdélyben s kivitelét csakis a saját részére tartotta fenn. Hatvani István, amint később látni fogjuk, már 1618-ban vitt ki kénesőt Lengyelországba. 1622 febr. 3-án pedig őfelsége kegyelmes parancsolatjára Gyulafejérváron Kamuthi Balázs uramtól, a fejedelem kincstartójától kezéhez vett 106 mázsa kénesőt és 50 mázsa viaszt, hogy Velencébe vigye eladásra. Kiszállításukra 2073 frt 12 és fél dénárt, vagyis 20 e/o-ot költött. Kapott értök Velencében 10.208 frt 28 dénárt. Ez összeget teljesen felvásárolta. Pár év múlva (1626) Bosna Szaraiban-Hatsi Sali töröktől vásároltatott őfelsége kénesőre. A török szolgája előre adott rá készpénzt, atlacot és holmi egyéb marhát, ami kitett 2100 frtnál többet. Ezután (jan. 12) Kornis János vásárolt ugyancsak nála kénesőért. A kettőjük vásárlása majdnem 3600 frtot és 440 tallért tett ki,

6 ami vagy 20 mázsa kénesőnek felel meg. Tehát ide is számottevő mennyiséget vitetett ki. Monopoliuma és kiviteli cikke volt Bethlennek a viasz és a méhészettel kapcsolatos méz is. Az erdélyi törvények megszabták, hogy a viasz mázsájának ára szűk terméskor 28, bővebb időben 22 frt legyen. A mézé szűk esztendőben 6, bőség idején 5 frt legyen.

7 A méznek ugyan a nagy felfedezések nyomán erős versenytársa lett a cukor, a nádméz, melyből maga Bethlen is sokat vásároltatott. Ennek árában nagy eltéréseket látunk, aminek oka a különböző minőség lehetett. Magában Bécsben is (1617) 100 font nádméz egyszer 65, négy év múlva (1621) 99 frt. Tehát fontja 65 és 90 dénár. Még nagyobb az eltérés Velencében, ahol egyszer (1623) 445 font ára csak 104 frt, ellenben az előző évben 14 font 114 frt. Egy font pézsmás nádméz 2 frt 50 dénár, a velencei kandia fontja jelentősen olcsóbb, 1 frt 50 d. A fehér nádmézé pedig csak 65 dénár. De a viasznak még nem volt pótlója. A stearingyertya csak a XIX. század találmánya. A közép- és újkorban a viasz igen fontos világítóeszköz s az egyház és templomok körében is nagy szerepet játszott. A céhek birság kiszabásánál is állandóan találkozunk vele. A viaszgyertyakészítés a mézeskalácsos iparnak egyik virágzó ága ekkor és a vásároknak elmaradhatatlan cikke volt. Viaszt és mézet három országba vittek ki Magyarországból: Ausztriába, különösen Bécsbe, Velencébe és Lengyelországba. 1625-ben magát a bécsi átlagos évi bevitelt e két cikkben 6000 mázsára tette az udvari kamara. 1623-ban csak az udvar számára 101 mázsa sárga magyar viaszt vittek be á 128 frt árban.

8 6 Vásárlási könyv 59. és 128. lap. 7 Erdélyi 1622 okt. törvény. Szilágyi: E. O. E. 8. köt. 475. lap. 8 Dr. Takács S. Magy. Gazdtört. Szemle 1902. 474. 1 200