Kerekes György: Bethlen Gábor fejedelem Kassán 1619-1629 (Kassa. Wiko, 1943)

Nagy elfoglaltsága Kassán - Bethlen muzsikusai

Hogy táborozása alkalmával is voltak pihentető és lelke­sítő lantosai, Illésházy Gáspárhoz intézett e sorai is mutatják: Az lantot, kit innét vitt kegyelmed, küldje által, mivel az lan­tosunknak egy csepp lantja sincsen. Mind elrontotta az rossz ember gondviseletlensége miatt. Kegyelmedtől kedvesen vesz­szük. A besztercebányai országgyűlésre alkalmi muzsikusokat keresett Bethlen. Azonban pár év múlva állandó udvari ze­nészeket tartott, amint ez udvartartása elszámolásából kide­rül. 2 3 Itt olvassuk, hogy Tornyi János krakkói vásárlásai alkalmával lantost hozott ki onnan, adott neki 30 magyar frtot, 27 frt értékben. Mivel jöttükben a gonosz út miatt sokat késtek, kihozásától ételével együtt 12 frtot fizetett. Ezenkívül Bartos muzsikus fiának, ,,az Jánnak" levelet küldött, a levél­vivő postásnak 4 magyar frtot adott 3 frt 60 dénár értékben. Hatvani István pedig Velencéből hozott egy lantost, Bene­deket és egy hegedűst, Györgyöt, mindkettőt adósitól (tarto­zásaiból) kellett kiváltania. Az elsőt jelentős összeggel, 82 frt 75 dénárral, a másikat félannyival, 49 frt 35 dénárral. Ve­lencében se lehetett a művészeknek valami fényes helyzetük. Zeneszerszámokat is vásárolt Hatvani uram az így összeho­zott zenekar részére: egy theorbátot, egy lantot, egy cytherát és egy muzsikahegedűt 37 frt 50 dénárért. 2 4 Két év múlva Csanádi Antal őfelsége parancsára Bécsbe ment több muzsikus felfogadására és beszállítására, útikölt­ségül kapott 15 frtot. Magával vitte Istvánt, őfelsége hege­dűsét, kinek Bécsben adott 19 tallért. E nagy városban be is vásároltak: hegedűt és egyéb (zene) szerszámot vettek 2 tal­lérért. Igyekeztek zenészeket is szerezni, de ezekért, egy he­gedűsért és egyéb muzsikusokért Bécsből jó messzire kellett küldeni, Morvába. Egy postás ment értök, aki 2 tallért kapott költségére. Azonban csak egyet hozott. Ez új muzsikás mind­járt 20 frt előljáró pénzt (előleget) kért, ,,kit fizetésébe be kell tudni". Mivel pedig Csanádi 2 mázsa marhát hozott ma­gával és a muzsikus is 2 mázsa házieszközeivel s egyet-má­sával költözött (jött be az országba), e 4 mázsától 7 frt 25 dénárjával, összesen 21 és fél tallér szállítási díjat fizetett. Nagyobb számú muzsikusokat vagy egy hónap múlva Mikó Ferenc uramnak mégis csak sikerült szereznie. De jó­kora összeget kellett adnia nekik, 120 tallért. Bécsből Po­zsonyba szállításukért a kocsisnak 17 tallért fizetett. Itt Ko­lozsvári Bácsy János vette át őket s a Bécsben vásárolt áruk­kal együtt Kassán két napot töltve, valószínűleg Kolozsvárra M Hallernek: Kassa, 1620. márc. 21. Illésházynak: Hunno-Bród. 1621 dec. 15. Br. Radvánszky: Bethlen G. fejed, udvartartása, 1624 júl. 18., 82. 1. m Radvánszky: 1620 és 1622 febr. 3-án, 43. és 64. 1. 175

Next

/
Oldalképek
Tartalom