Sebestyén József, Spielberger Leo: Beneš. Egy nemzet élete, egy államférfi portréja (Bratislava. Slovenská Grafia, 1934)
Első rész: Egy nemzet napsütésben és árnyékban
éppen úgy, mint a magyar bakát, ha a saját nyelvén akarja jelenteni azt a boldogságot, hogy a császárt tüzön-vizen keresztül, szárazföldön és vizén szolgálja és parancsára kész hősi halált halni. Csehet és magyart újból ugyanaz a sérelem éri, egy a sorsuk újra és az egyesülésben rejlő erőt mégsem tudják kihasználni. Pedig megpróbálták. Polónyi és Klofáč magyar-cseh front megteremtéséről tárgyalnak. Polónyi Gézának, a minden hájjal megkent fiskálisnak, ellenzéki vezérnek és 1906-ban, a koalíció nem éppen dicsőséges érájában rövid ideig igazságiigyminiszternek érdekes vendége van: Klofáč képviselő, a cseh nemzeti szocialisták vezére. A Habsburg-ellenes közös front megteremtéséről tárgyalnak. Alig mennek azonban a dolog érdemébe bele, máris világos mind a kettő előtt, hogy sohasem fogják egymást megérteni. Két világ találkozott itt össze és hidegen mentek el egymás mellett, nem érthették meg egymást. A cseh politika vezérlője a középbirtokos parasztgazda. Az egyik a cseh síkságról jött, ahol évszázadok óta egy gazdaságilag kielégített emberfajta irányítja a közélet menetét, a középbirtokos paraszt. A 100—300 holdas birtokos, aki generációk óta gazdasági iskolában nevelkedett, földjét intenzíven műveli és a kalendáriumon és gazdasági szakirodalmon kívül újságokat és könyveket is olvas, 39