Sebestyén József, Spielberger Leo: Beneš. Egy nemzet élete, egy államférfi portréja (Bratislava. Slovenská Grafia, 1934)

Első rész: Egy nemzet napsütésben és árnyékban

Masaryk és Kramář a porondra lépnek. Masaryk és Kramář! Az egyik egy szegény kocsis fia selfmademan — ahogyan az iskoláskönyvben áll, sőt talán még ott sem, inkább mesekönyvekben. Kramář gazdag gyáros fia. Masaryk szocialista — anélkül, hogy bármilyen izmus kerítette volna teljesen hatalmá­ba — Kramář már osztályhelyzeténél fogva is ka­pitalista. A két ellentétes pólus most közös plattformon találkozott: a cseh nép iránt érzett forró és ön­zetlen szeretet minden ellentétet felejtető bázisán. A CAS című félhavi folyóirat hozta őket először össze. Nagy lendülettel építik ki az orgánumot hetilappá és rövidesen a politika középpontjába kerülnek a „cseh realisták". Ferenc József és Masaryk. A prágai tartománygyűlésen a csehek marad­tak a győztesek, míg a bécsi parlamentben a kis cseh csoport, — akkor már Masaryk volt a veze­tője — erősen aktív defenzívában van és csaknem elszigetelten küzd. Csak a szlovének szimpátiája van velük, a lengyelek más cél felé szaladnak és egyelőre rezervában maradnak. Prága hatalmas tüntetéssel reagál a parlamenti forró küzdelmekre, Ferenc József császár duzzog és: óh borzalom — a delegációk fogadásán tartott cerclen rugalmas léptekkel halad el Masaryk professzor mellett anélkül, hogy megszólítással kitüntetné. Történelmi pillanat! 1893 május 25-ikét írtuk. Egy negyedszázaddal később a mellőzött képviselő a prágai Hradšinban elfoglalta II. Rudolf lakosz­tályait, mint Csehszlovákia államfője, mialatt a 36

Next

/
Oldalképek
Tartalom