Sebestyén József, Spielberger Leo: Beneš. Egy nemzet élete, egy államférfi portréja (Bratislava. Slovenská Grafia, 1934)

Első rész: Egy nemzet napsütésben és árnyékban

— Ülj mellém — suttogta a haldokló és egy császárnői kézmozdulattal távozást parancsolt Liechtenstein hercegnek és az orvosnak. — József, ma meghalok. Biztosan tudom. Hatzfeld grófnőnek van egy csalhatatlan jövendőmondója, egy trákiai asszony. Az megmondta, hogy a legközelebbi holdfogyatkozás elvisz. Hallgass ide! Még egyszer, utoljára kérlek, anyád kér, a császárnő kér — érted? — nem parancsol a császárnő, hanem csak kér: haladj azon az úton, amelyet én kezdtem. Fejezd be művemet, a nagy egységes Ausztriát. Még csak egy évtized, legfeljebb kettő és birodalmunk minden népe egy Istent imád, egy nyelven beszél, egy császárért, egy hazáért dobog alattvalói szíve! II. József új utakra akar térni. — Anyám, ne haragudjál, ha még most is azt mondom: a Te utad nem vezet célhoz sem két évtized alatt, sem soha. Ha egy táborban, egy erős hazában akarom látni a nyakas csehet, elpuhult polyákot, könnyen haragra gerjedő magyart, szerbet, románt, cselszövő olaszt, le kell sújtanom rájuk. Elveszem nemzeti iskoláikat és német kultúrát adok nekik, Kant, Lessing és Klopstock kultúráját. Kiirtom a közéletből barbár nyelvüket és jövőbeli ivadékaik csak a mi művelt német nyelvünkön fognak már beszélni. Főnemeseik kezéből kicsavarom a hatalmat és a népnek adom, amely hálás lesz nekem ezért és cserébe feláldozza nemzeti létét. A nagy osztrák haza nekem éppen olyan szent célom, mint Neked, anyám. De engedd, hogy saját utamon érjem el ezt a célt. 26