Sebestyén József, Spielberger Leo: Beneš. Egy nemzet élete, egy államférfi portréja (Bratislava. Slovenská Grafia, 1934)

Első rész: Egy nemzet napsütésben és árnyékban

— Ülj mellém — suttogta a haldokló és egy csá­szárnői kézmozdulattal távozást parancsolt Liech­tenstein hercegnek és az orvosnak. — József, ma meghalok. Biztosan tudom. Hatz­feld grófnőnek van egy csalhatatlan jövendőmon­dója, egy trákiai asszony. Az megmondta, hogy a legközelebbi holdfogyatkozás elvisz. Hallgass ide! Még egyszer, utoljára kérlek, anyád kér, a császár­nő kér — érted? — nem parancsol a császárnő, ha­nem csak kér: haladj azon az úton, amelyet én kezd­tem. Fejezd be művemet, a nagy egységes Auszt­riát. Még csak egy évtized, legfeljebb kettő és bi­rodalmunk minden népe egy Istent imád, egy nyel­ven beszél, egy császárért, egy hazáért dobog alatt­valói szíve! II. József új utakra akar térni. — Anyám, ne haragudjál, ha még most is azt mondom: a Te utad nem vezet célhoz sem két év­tized alatt, sem soha. Ha egy táborban, egy erős hazában akarom látni a nyakas csehet, elpuhult po­lyákot, könnyen haragra gerjedő magyart, szerbet, románt, cselszövő olaszt, le kell sújtanom rájuk. Elveszem nemzeti iskoláikat és német kultúrát adok nekik, Kant, Lessing és Klopstock kultúráját. Ki­irtom a közéletből barbár nyelvüket és jövőbeli iva­dékaik csak a mi művelt német nyelvünkön fognak már beszélni. Főnemeseik kezéből kicsavarom a ha­talmat és a népnek adom, amely hálás lesz nekem ezért és cserébe feláldozza nemzeti létét. A nagy osztrák haza nekem éppen olyan szent célom, mint Neked, anyám. De engedd, hogy saját utamon ér­jem el ezt a célt. 26

Next

/
Oldalképek
Tartalom