Bars és Hont K.E.E. vármegyék évkönyve 1943 (Budapest. Globus, 1943)

ellátása körül is, ezeken sokat segített és nagyon jótékony hatást váltott ki a földmívelésügyi kormányzat ruha-, illetőleg bakancs­akciója, melynek során a gazdasági cselédek ruha- és lábbeli juttatás­ban részesültek. Jó hatást váltanak ki, ha ezen akciókba az egyéb mezőgazdasági munkások bevonhatók lennének. A cseléd-, valamint az idénymunkáslakások nem felelnek meg mindenütt az egészségügyi követelményeknek, ezen azonban — tekin­tettel a háborús viszonyokra — a munkaadók csak kis mértékben tudnak segíteni az általános anyaghiány miatt. Mindezek ellenére néhány gazdaságban tervbevették, illetőleg már a munkákat is meg­indították egészen modern, kényelmes és egészségügyi szempontból is kifogástalan cselédlakások építésére. A munkásság kereseti viszonyai az elmúlt évben kielégítőnek mondható, bár a mezőgazdasági napszám, illetőleg munkabérek nagyon alatta maradtak az ipari, illetőleg a kereskedelemben dolgozó mun­kások bérének. A készpénzért dolgozó munkások voltak a rosszabb helyzetben, míg az idénymunkások biztosítani tudták a megélhetésük­höz szükséges javakat. A legrosszabb helyzetük a konvenciós éves gazdasági cselédeknek van. Ez volt az oka annak, hogy nagy hiány mutatkozik a vármegye területén gazdasági éves cselédekben. A vármegye munkaadói nagy megértéssel viseltetnek a munkás­sággal szemben, megértve azoknak mai helyzetét, erejükhöz mérten igyekeztek is megélhetésüket könnyíteni. A nagyobb gazdaságokban majdnem kivétel nélkül karácsonyi segélyben részesültek a cselédek. ľS'em maradtak el azonban a kisgazdák sem, sőt itt még nagyobb kedvezményeket tudtak adni. mivel a létszám is kevesebb volt. A mezőgazdasági cseléd- és munkás-peresügyekben a munkaügyi felügyelő véleményező szervként szerepelt, a közigazgatási első- és másodfokú hatóság mellett. A kisebb ügyekben részben helyszínén, egyesség létrehozásával járt el. Gazdasági munkásügyekben és kérdé­sekben mint a munkaadóknak mint a munkavállalóknak tanácsok­kal és útbaigazításokkal szolgáltam. ERDÉSZET A VÁRMEGYÉBEN. Az erdőfelügyelői teendők és munkálatok legnagyobbrészt még mindig a megszervezés körére szorítkoznak. Folytonos teendőit képezte az erdőfelügyelőségnek az egyes erdőbirtokosok által benyújtott ren­des és rendkívüli használati kérelmek, továbbá legeltetés, fűkaszálás és csereterületek iránti kérelmek felülvizsgálása. A rendkívüli rossz faviszonyokra való tekintetlel, az ország egész területén a 129.800/1943. I. B-3. F. M. számú rendelet értelmében az egész ország területén kényszerkitermelések lettek elrendelve, úgy a tűzifára, mint a bányafatermelésre, vasúti talpfatermelésre vonat­kozólag és ezen ügyeknek az elintézése is az erdőfelügyelőség feladatai közé tartozott. Rendes fahasználati kérelmet 6 birtokos nyújtott be, rendkívüli használati kérelmet pedig 24 birtokos. A 129.800/1943. I. B-3. F. M. számú rendelet értelmében úgy a rendes évi használatok, mint a folyó 104

Next

/
Oldalképek
Tartalom