Urr György: A szlovenszkói magyar politika tíz esztendeje (1919-1929) (Košice. [s. n.], 1930)
IV. A legmozgalmasabb esztendő
6 szoc. dem. párt, amelyik a képviselő választásokon 2856, ä szenátusin 2365 szavazatot, a köztársasági magyar földmives párt pedig a képviselőházi választásokon 1232 szavazatot kapott. A magyar képviselők klubja csatlakozik a németeknek a népszövetséghez az agrárreform ügyében benyújtott peticiójához. Ez év augusztusában Petrogalli Oszkárnak, a központi iroda igazgatójának kezdeményezésére olyan akció indul meg, hogy a pártok fölé egy intéző bizottság helyeztessék, amely a pártoktól függetlenül intézze a szlovenszkói magyar politika közös irányítását. A közös intéző és vezérlő bizottság tagjai elfogadják Petrogalli indítványát, azonban a ker. szoc. párt központi elnöksége Petrogalli akciójában pártja önállóságának megsértését látja és ezért összehívja augusztus végére a párt országos vezetőségét Pozsonyba, mint amely egyedül hivatott ilyen fontos kérdésben határozni. A pártvezetőségi ülést amelyen dr. Lelley Jenő országos elnök elnökölt, nagy érdeklődés előzte meg. A pártvezetőség órákon keresztül tartó vita után elhatározta, hogy Petrogalli akcióját a felvetett formában nem helyesli és utasítja a már megválasztott intéző bizottsági tagokat a párt részéről, hogy mandátumukról mondjanak le. A pártvezetőség határozatát a Jabloniczky-csoport szavazataival szemben hozta meg. Evvel Petrogalli akciója megbukott. A pártvezetőség határozata után, amely nagy port vert fel, a szlovenszkói magyar politikában, Mérey Lajos ügyvéd, a magyar képviselőház volt alelnöke, a párt elnöki tanácsának és pártvezetőségének tagja „Párthiveinkhez" cimen a „Népakarathoz" mellékelt röpiratot ad ki, melyben megmagyarázta, a párt híveinek az augusztusi párthatározatot és a pártegység megőrzésére hívja fel a párttagokat. Nagy Gyula szoc. dem. — kommunista képviselőnek mandátumától való megfosztása után Mikle Vince került be a parlamentbe, akit a szoc. dem. párt kizárt a pártból és aki az országos parasztpártot megalapította, amely az 1925-ös nemzetgyűlési választásokon részt vett. IV. A legmozgalmasabb esztendő. A szlovenszkói magyar politikai élet legmozgalmasabb esztendeje méltán az 1925-ös esztendő. A mozgalmas esztendő nyitánya a január első napjaiban a magyar pártok között hónapok