Urr György: A szlovenszkói magyar politika tíz esztendeje (1919-1929) (Košice. [s. n.], 1930)

I. Megindulás. Az első nemzetgyűlési választások

I. A megindulás. Az első nemzetgyűlési választások. 1919 januárjában, amikor az államfordulat bekövetkezett, a magyarságot politikailag egyedül a szociáldemokrata párt kép­viselte. A régi polgári politikai pártok, sőt a forradalom polgári politikai pártjai, mint a Károlyi párt és radikálisok, egyszerűen eltűntek a közélet szinteréről. Csak az 1919. évnek végén következett be, hogy a szociál­demokrata párt mellett a polgári társadalom is megmozdult. A pozsonyi és kassai ker. szocialista egyesületekből kiindult a ker. szoc. párt megszervezése és a Népakarat megindítása. Ugyanez év őszén indult meg a magyar ifjűság nemzeti alapon álló szociális mozgalma, e sorok írójának kezdeménye­zésére, a ker. szoc. diákszervezetek. 1920. február 1-én Komáromban a választások előtt meg­alakul az országos magyar kisgazdapárt. A választások kiírása előtt tartotta meg Pozsonyban első kongresszusát a ker. szoc. párt. Amely kongresszus azért neve­zetes a magyarság életében, mert kimondotta a politikai akti­vitást, a választásokon való részvételt és megejtette a jelöléseket. Ugyanis a régi magyar politikusok között többen ellenezték, hogy a magyarság a békeszerződések megkötése előtt részt vegyen a választásokon. De szerencse, hogy nem ezeknek az álláspontja győzött, mert a magyarság akkori nehéz helyzete megfelelő parlamenti képviselet nélkül még nehezebb lett volna. Ekkor választották meg a párt elnökévé dr. Lelley Jenő nyitrai ügy­védet is. 1920. április 18-án tartott első nemzetgyűlési választásokon a magyarság következő pártjaival vesz részt a feltüntetett ered­ménnyel. A lista beadáshoz 1000 választó polgár ajánlása volt szükséges, hogy a lista érvényes legyen. A magyarság pártjai csak az érsekújvári és a kassai kerületben jelöltek. 1. Magyar-

Next

/
Oldalképek
Tartalom