Wick Béla: A kassai Szent Erzsébet dóm (Košice. Szent Erzsébet nyomda, 1936)
Második rész. A dóm leírása
Édesanyja 1682-ben Thököly Imréhez ment nőül. Thököly törökfogságba jutása s a Zrínyi Ilona által védett Munkács várának 1688. jan. 17-én történt feladása után Rákóczi Ferenc, anyjával és nőtestvérével Julianna Borbálával Bécsbe jutott. Nemsokára végbúcsút kellett vennie anyjától s Neuhausban a jezsuita kollégiumban, majd a prágai egyetemen tanult. 1692-ben nagykorúnak nyivánították s visszakapta birtokainak egy részét. Egy esztendei olaszországi tartózkodása után 1694-ben a császári hadseregbe lépett s nőül vette Károly hessenrheinsfelsi herceg leányát Sarolta Amáliát. Ezután Bécsben lakott, majd nemsokára Sárosban telepedett le s nagysárosi kastélyában és eperjesi házában csendes visszavonultságban töltötte napjait barátai körében. Barátai között, az akkor főhadbiztosi minőségben Eperjesre küldött gr. Bercsényi Miklóst méltatta legbensőbb bizalmára. E magányában kereste fel Rákóczit 1700-ban XIV. Lajos francia király követe Villars azzal a titkos ajánlattal, hogy ura az erdélyi fejedelemség visszaállítása érdekében vele szövetkezni s őt támogatni kész. E titkos összeköttetést, a Rákóczi bizalmas levelével Franciaországba küldött Longueval hadnagy a bécsi kormánynak elárulta s Rákóczit 1701. április 18-án sárosi otthonában elfogták s Bécsújhelyben fogságba zárták. E fogságból Lehmann kapitány segítségével még ez év november 17-én kiszabadulva, Lengyelországba menekült. Itt találkozott a szintén kimenekült Bercsényivel, aki a francia udvar támogatásával szervezni kezdte a csakhamar megindult szabadságharcot. 1703. június havában Vereckén átjött a lengyel zsoldos sereg, Rákóczi »Pro Deo et libertate« zászlajával, melyhez csakhamar a magyar nemesség és főnemesek nagy része is csatlakozott. Kassa város 1704. október 21-én meghódol a fejedelemnek s polgársága még aznap leteszi a hűségesküt Forgách Simon kuruc generális kezébe. 1706. október 14-én 349