Wick Béla: A kassai Szent Erzsébet dóm (Košice. Szent Erzsébet nyomda, 1936)
Második rész. A dóm leírása
a pallos mártírhalálának a szimbóluma, lábainál a kerék azt jelenti, hogy midőn ezzel kínozni akarták, csodálatosan darabokra tört. Lefejezték 307. nov. 25-én. Szt. Emerencia római szűz és vértanú. Még hitujonc korában, midőn tejtestvérének a vértanú Ágnesnek a sírjánál imádkozva virrasztott, pogány poroszlók a hely színén agyonkövezték. Ezért attributuma a kődarab, amely képünkön a szent nyakához van kötve. Szt. Apollonia alexandriai szűz és vértanú. A keresztények üldözése idején 248-ban, mivel nemcsak megtagadta a pogány áldozat bemutatását, hanem hangosan kiáltotta, hogy »Krisztus az igaz Isten, őt kell imádni«, a fogait erőszakosan kitördelték. Ezért jelképét, a fogait kiszaggató fogót tartja kezében. Szt. Borbála. Dioskur gazdag nikomédiai pogány leánya. Atyja, hogy távol tartsa őt a keresztény tanoktól, egy magános toronyban őriztette, amelynek két ablakát szt. Borbála a Szentháromság megvallására egy harmadikkal toldatta meg. Mivel az elővigyázat hiábavalónak bizonyult, atyja kívánságára Marcián római helytartó őt különféle kínzások után lefejeztette. Képünk a szentet legszokásosabb attribútumával a három ablakos toronnyal ábrázolja. Szt. Borbála, mint a tizennégy segítő szent egyike, a keresztény képírásnak egyik legnépszerűbb alakja. A tüzérek, tűzoltók, fegyverkovácsok és sok ipari foglalkozás védőszentje. Mint a betegek védőszentjét olykor kehellyel, vagy szt. ostyával is ábrázolják, amivel a szentségekre s különösen az Oltáriszentségnek vételére figyelmezteti őket. E képek rajza, színezése s az arcok hasonlósága ugyanazon festő kezére vallanak. Szt. Katalin képén »Jaco. Bleselius 1579« és szt. Borbáláén hasonlókép »Jacobus Bleselius« vörös cinober festékkel írt nevét olvassuk, aki e festményeknek csupán restaurátora lehetett. A dóm legutóbbi helyreállításánál a királylépcső legfelső részén egy épületkövet találtak, amelyre szintén »Iacob9 305 20