Wick Béla: A kassai Szent Erzsébet dóm (Košice. Szent Erzsébet nyomda, 1936)
Első rész. A szent Erzsébet dóm története
napján tartott ünnepélyes hálaadó istentiszteleten. Ugyanekkor hétszáz frtot küldött át Szabó András püspöknek a város szegényei számára. 1809. márc. 28-án, a nagyhét szerdáján Károly Ambrus főherceg esztergomi prímás érkezett Kassára, hogy az abaújmegyei rendeknél siettesse a fegyverbe szólított insurrectiót. Ez alkalommal öt napig volt Szabó püspök vendége s többször végzett a dómban ünnepélyes istentiszteleteket. 1 Szabó püspök 1808-ban a kassai plébánia területén lévő templomokban kánoni egyházlátogatást végzett. Az e tényről írt latin jegyzőkönyvnek (Canonica Visitatio) a dómra vonatkozó része, behatóan ismerteti a templom épületét, akkori belső berendezését, fölszerelését, személyi és hitbuzgalmi adatait. Megállapítja a többi között, hogy a dóm ékes kapuival, oromzataival, körülfutó kettős galériájával, szobraival és más ékítményeivel, ősi volta mellett is, fenséges képet nyújt a város piacán. Elegáns építészeti struktúrájának megfelel belső pompája is. Bámulatba ejti a szemlélőt a déli kapucsarnok felett épült oratorium merész szerkezete kettős lépcsőfeljáratával s a kőből faragott tabernákulum, amely szinte viaszból formáltnak látszik. Egykor itt tartották az Oltáriszentséget, amelyet most a főoltáron s a szintén örökmécsessel ellátott szt. kereszt és a pócsi mellékoltáron őriznek. A főoltár tabernákulumának felső része a szentségmutatót, alsó fülkéje pedig az áldoztató kelyheket zárja magába. A főoltáron kívül a dómnak 14 mellékoltára van. Ezek közül a Canonica Visitatio megemlíti: a szt. István, a szeplőtelen fogantatás, a Kereszt, szt. Antal, Nepomuki szt. János, szt. Anna, a Krisztus kínszenvedése, szt. József és az 1807. szept. 7-én a püspök által fölszentelt új pócsi oltárt. A templom falait 39 szentkép díszíti. Részletesen sorolja fel a látogatási jegyzőkönyv a dóm egyházi felszerelésének tárgyait. Ezek között van két Ürmutató, az egyik az 1770-ben Lőcsén készült hatal]Dr. Wiek: Nagyúri látogatások 45, 48. 1. 152