Wick Béla: A kassai Immaculata-szobor története (Košice. Szent Erzsébet nyomda, 1928)

IV. A restaurálások

38 József, szt. Sebestyén és szt. László ; a kerités oszlopain loyolai szt. Ignác, szt. Mihály, szt. Gábor arkangyal, Xa­véri szt. Ferenc, Nep. szt. János, szt. Erzsébet és szt. Borbála. E restaurálás emlékére a városi tanács okiratot szer­kesztett s ennek egy példányát a szobor alapkövébe is elhelyezte. Ez okirat szerint a megrongált emlékmű helyre­állítását Kassa szab. kir. város a szobor saját alapítványi vagyonából foganatosította. Abaujvármegye és Kassa város törvényhatóságának főispánja ekkor Darvas Imre, a kassai egyházmegye fő­pásztora pedig Schuszter Konstantin volt. Ekkor épült az új reáliskola s a Kovács-utcán az új elemi iskola és a tornacsarnok. Ugyanezen évben fejezték be a kassai székesegyház szentélyének külső restaurálását. Az 1881-ben történt restauráláskor az Immaculata­szobor alapjába elhelyezett okmány eredeti teljes szövege a következő : „Münster Tivadar Kassa szab. kir. város ez idő szerinti polgármestere és a Ferencz József-rend lo­vagja tudtára adja ezennel mindenkinek, a kit illet, hogy az Úr ezernyolcszáznyolcvanegyedik, Ő Felsége 1. Ferencz József, Isten kegyelméből Ausztria csá­szár és Magyarország apostoli királya dicsteljes ural­kodásának 32-ik évében, az elődök, vallásos kegye­letéből emelt ezen emlékszobor az idők viszontag­ságai által megrongáltatván, Kassa szab. kir. város tanácsa annak helyreállítását elrendelte és a szobor saját alapítványi vagyonából ugyanez év folyamán foganatosította. A helyreállítás keresztülvitelével Frőde Vilmos, a kassai székesegyház stylszerü restaurátiójának építészeti vezetője lett megbízva, ki ezen megbízást a dóm-építésnél alkalmazott segédszemélyzettel és munkásokkal foganatosította, szem előtt tartván azon követelményt, hogy a szobor eredeti tervezete, mely­től előbbi javítások alkalmával sok önkényes eltérés történt, a lehetőségig ismét érvényre emeltessék és ezáltal is kifejezés adassék a kegyelet érzelmeinek,.

Next

/
Oldalképek
Tartalom