Vargyas Lajos: Áj falu zenei élete (Budapest. Kir. Magy. Pázmány Péter Tudományegyetem, 1941)
Daltanulás
19 tanította. Nagyon kedvelt darab lett. A leányok aztán alkalmaztak rá új szöveget. Álmoskönyvben, kalendárium hátán találtak egy verset, ami megtetszett nekik, erre a dallamra húzták rá. A bálban akarják „elhúzni", mert csak ők tudják. Dallam, szöveg külön-külön mind felülről, civilizációs úton került hozzájuk s az egész folyamat mégis a népkultúra törvényei szerint való s ki tagadhatná, hogy az így létrejött dalnak ugyanolyan a szerepe, mint a többi egyéb módon tanult nótának. A tanítótól tanulták a ,,Légy jó mindhalálig" c. filmből ismert: „Faluvégén van egy rezgő nyárfa" kezdetű dalt. (Négy hangra akarta tanítani.) A falucskai (magyar) tanító tanította az „Este van már, csillag van az égen"-t (Kerényi György: Madárka 88. sz.), a „Szeged felől jön egy fekete felhő"-t (103. népdal 8. sz. változata) a „Zászlós (leventeoktató) hozta, aztán olyan forgandó nóta volt sokáig", sőt még a rádió is gazdagította a falut a „Sárga a csikóm, sárga a nyereg rajta" két sornyi szőve g variánsával. 1 0 Látjuk tehát, ahol él még a népkultúra, ott lehet „visszaadni" felülről a népi kultúra termékeit. (Természetesen nem vonatkozik ez a régi dallamstílusra, mert az már nem él.) Mert hiszen ott ez is csak egy alkalom a daltanulásra a sok közül. Hasonló az eset, ha gyűjtés közben előkerült régi nótát a fiatalság megtanul. Egy asszony dalolt például egy dalt, utána odaszólt a lányoknak: „Szép ugye lányok?" „Szép, majd megtanuljuk" felelték és csakugyan később már tudta is a lánya. Az egyik öreg énekesnek régi dalait, melyeket első gyűjtésem alatt fonográfba énekelt, második ottlétem alatt már felírva találtam tizenhárom éves kislánya nótái között. Ugyanennek egyik dalát, melyet az iskolába a többiek előtt dalolt a fonográfba, a házigazdám ötéves kis fia később már dalolgatta, természetesen csak hozzávetőleges formában. Azonban nem ez a legnagyobb kerülő, mikor az inteligencián keresztül jut el egy-egy dallam néptől néphez. Nemcsak osztályokon, világrészeken is átmegy, amíg idekerül. Amerikába kellett ájiaknak elmenni azért, hogy vizsolyiaktól megtanulják a „Kondorosi csárda mellett" dalát. „Az alföldön híres gulyás vagyok én" pásztornótát is ott tanulta egy öreg ember, pedig azt itt a faluban is sokan tudták. De ez nem is csoda, hiszen oly sokan voltak kinn és annyira egymás közt folyt az életük, hogy szinte az otthoni életet folytatták. Aki kiment, ottani rokonai, ismerősei után ment, erről a vidékről ugyanis már a legelső évekből van kivándorló, 1880 tájá1 0 Egy rádió volt a faluban, a tanítóé de már az sem működik. Ez a kultúrhatás Ájban nem lényeges. Még így is szerzett a rádió nekik örömet, mikor ráismertek a „Hej, még a búza ki se hányta a fejét" kezdetű daluk változatára. 4*
