Vargyas Lajos: Áj falu zenei élete (Budapest. Kir. Magy. Pázmány Péter Tudományegyetem, 1941)

Összefoglalás

92 luk öltenek művészi formát, az ő mélyebb érzelmi életüket fejezik ki a legszebb dalok: ők a népkultúra művészei. De nem kell azt gondolni, hogy ezek valami magasabb értelemben vett művész-egyéniségek, akik a sors mostohasága miatt kénytelenek a népkultúra formáiban kiélni alkotó tehetségüket. Azok, akiket eddig láttunk, egyik sem több az átlagos jóízlésű, mély érzésű embernél; különösebb alkotó képességet még csak egy „őstehetség" méreteiben sem igen tételezhetünk fel róluk. Még sem tagadható, hogy azt az alakítást, változtatást, ami a népkultúrában lehetséges és ami annak életéhez szükséges is, azt ezek is végzik és ízléssel végzik: értéket hoznak létre. Természetes, hogy a nép közt megrekedt nagy tehetségek is hozzájárulnak a hagyományos kultúra elmélyítéséhez és ők többet adnak hozzá magukból, mint a sok kisebb átlagember. De ezek nélkül a nagy tehetségek nélkül is, pusztán az olyan egyéniségeknek a hozzájárulásával, akiket itt Áj ban láthattunk, értékek teremnek és kultúra marad a népkultúra. Különben a nagy egyéniség sem tehet sokkal többet a hagyományban, nem fejlesztheti tovább nagy újításokkal; csak annyit mehet előre, amennyit a többi is meg tud vele tenni; csak olyan újítás maradandó, amit a közösség nagy többsége is megért és át tud venni. À hagyományos kultúra erős kötelékkel kapcsol össze kicsit és nagyot, egyéniséget és átlagembert. A tehetség a hagyományos kultúrában korlátok közé van zárva, hozzá van kötve a közösséghez, de húzza is magával. Ha a népkultúra korlátai lehullanak, a nagy tehetség felszabadul és eljuthat távoli szellemi magaslatokig, viszont a tömeg széthull, kultúra nélküli mélységbe süllyed. Falusi származású kispolgárok, polgárosodott vidékek parasztsága bizonyítja ezt a Veres Péterek, Sinka Istvánok mellett. A polgárosodás az individualizmus diadala a kollektív népkultúra fölött. Az átlagember, aki a népkultúra korlátai és formái segítségével kultúra alkotó és élvező egy személyben, a polgári társadalomban még a kultúra megértéséig sem jut el. A népkultúra hagyományos ízlésében többé-kevésbbé egységes társadalom széthull kevés jóízlésű és sok rosszízlésű magános egyénre. Mert a polgári társadalom minden támasz nélkül magára hagyja az egyént, hogy tudatos ízléssel maga igazodjék el a kultúrában, erre pedig csak a legkiválóbbak képesek. A népkultúrában nem az egyén tudatos ízlésére van bízva az eligazodás az értékek közt: a szelekció. Hiszen láttuk, hogy tudatos énjükkel mind azt választják már itt is, amit a polgári társadalom kínál. Egyesek nagy készletet halmoznak össze a városi kultúra kétes értékű javaiból és még azok is ezt vállalják tudatukban, akik ösztönösen megtagadják. De itt a szelekció ösztönös és közösségi. Láttuk,