Vargyas Lajos: Áj falu zenei élete (Budapest. Kir. Magy. Pázmány Péter Tudományegyetem, 1941)

Daltanulás

27 meg elviszi leírni, annyit se tud belőle, sokszor nem is hallotta a dallamot, maga a vers is eléggé csábító számukra. Annyira, hogy nemcsak kölcsönkérik, hanem lopják is egymás nótáskönyveit. Ottlétem alatt tűnt el az egyik lány 300-ra rúgó dalgyűjteménye, valamelyik legény vitte el. Egy emberről mondták, hogy egy komája ellopta a nótáskönyvét s már másnap ott volt érte az illetőnél. (Nem csoda, hogy felnőtt emberek is ennyit adnak ilyen dolgokra, ha még „uraknál" is ezt látjuk: az egyik embernek volt egy nótáskönyve; testvére, akiből „tanár, nagyságos úr" lett, elkérte tőle, hogy mind leírja.) Mire használják ezeket a nótaszövegeket? Pusztán a verset élvezik, vagy van konkrétabb haszna is? Van: levelekben használják fel. Néha csak egyes sorokat, kifejezéseket, de néha egész versszakokat is. Ezért minden kedves nekik, ami vers. Házigazdám lányához jött egyszer egy barátnője elkérni a verseskönyvét (valami vidéki „költő" kötete volt, amivel házaim szoktak. Helyenkint egész népdalszerű versek voltak benne.) A lány hosszasan olvasgatta, jegyezgetett belőle. Kérdésemre aztán sok szégyenkezés után a barátnő kivallotta, hogy biztosan levelet akar írni. Volt is alkalmam ilyen levelet olvasni: az aktualitások közt sokszor egészen összefüggés nékül, — de annál hatásosabban — érzelmileg odaillő versbetétek voltak. S a szép kifejezéseknek mindig megvolt a hatásuk. Legények mutattak egy hosszú verses-levelet, amit négyen közösen állítottak össze egyikük szeretőjéhez búcsúzólevélnek. A hosszú levél a legkülönbözőbb szótagszámú versekből volt összeszedve. Egy könyvből írták, meg nótákból, „ami pászolt a helyzethez", meg maguk is írtak bele. (Az említett kalendáriumokban mindig van „Levél a kedveshez" vagy „Távollévő kedveshez" c. verses levél s ilyet aztán katonai emlékkönyvekben is többet láttam leírva.) Ezt az érzékeny műdalokból és népdalsorokból egyaránt összeállított közös szerzeményt — jellemző — a többiek is leírták maguknak, nemcsak az, aki küldte. Én magam is az egyik egyik társszerzőnél láttam. Tréfából megkérdeztem, vájjon tetszett-e a lánynak? „Biztosan megkönnyezte!" A verses beszéd vagy általában a finom kifejezés kedvelésében odáig mennek, hogy egy 20 éves legény szerelmes lévén, levelezőkönyvet hozatott. Hogy aztán ez az egészen idegen és számukra nem is mindig érthető stílus mennyiben került használatba, arról már nincs tudomásom. De nemcsak ilyen levelezési célra képesek „anyagi áldozatot hozni", pusztán nóta tanulásért is megteszik. így pl. egy énekes koldus volt itt Mecenzéfről, dalolt egy műdalt s a legények meghatározott mennyiségű babot, lisztet stb.-t fizettek neki, hogy tanítsa