Vargyas Lajos: Áj falu zenei élete (Budapest. Kir. Magy. Pázmány Péter Tudományegyetem, 1941)
Daltanulás
17 De a katonáskodás hiánya sem magyarázza meg teljesen a daloknak ezt az elakadását. Hiszen a határ túlsó oldalán lévő falvakban ugyanúgy kellett ismerni a lányoknak is a katonanótákat, mint most Ájban s ahogy mindenütt ismerik és dalolják is a lányok az egész országban. Azt pedig láttuk, hogy a szomszéd, határmenti falvakkal megvolt az érintkezés. Volt rá eset, hogy tanultak is „anyaországi kislánytól" nótát. Ily módon a katonanótáknak is át kellett volna jönniök a határon. Arra lehet még gondolni, hogy talán a szöveg lehet akadály. (Horthy Miklós, Magyarország, kutya cselák, stb. a szövegekben.) Csakhogy daloltak ők ilyen nótákat is a csehek alatt, sokan ültek is értük: 1 Ha felmegyek sej az áji hegyre Letekintek a szádelői völgyre. Le-lenézek Szlovákiára, azt kiáltja, minden hiába: Szaladj cselák, jön a Horthy katonája. 2 Azért, hogy én be vagyok sorozva, Ne félj babám, nem leszek katona. Elég széles a gömöri határ, magam vagyok benne a betyár, Mégse leszek a republika katonája. 3 Isten veled kisangyalom, már én elmegyek. Csehországból írok neked gyászos levelet. Tintám nem lesz, megírom a cselák vérével, Tollam nem lesz, megírom a bajnétom hegyével. Mikor a nagy mozgósítások voltak, az ilyeneket fennen énekelték s a csehek nem mertek szólni érte. Ha ezek éltek a csehek alatt, akkor a magyarországiak is bejöhettek volna. Valószínű, hogy mind a két dolognak volt hatása: kimaradtak a közös magyar katonáskodásból és ez azt jelenti, hogy elvész egy fontos közvetítő, nehezebb az útja a daloknak. Még jobban megnehezíti ezt az útat a politikai határ: akadályozza a társadalmi érintkezést, a leválasztott részt kikapcsolja az egységes vérkeringésből. Ez az elválasztás lehet az oka annak is, hogy olyan sok régi dallam és szöveg felújult „elbérmálva", hogy az öregeket annyira faggatják nótáért. Nincs elég új dal, a leszakított kisebb közösség nem termel annyit, amennyit a szükséglet megkíván. Valószínű, hogy egy-egy kisebb területen csak igen kevés új dal keletkezik bizonyos időn belül, de viszont a sok kis terület dallamai mindenhová eljutnak a dallamok vándorlása folytán és így minden falu az egész Vargyas : Áj falu zenei élete. 2 mbuottoca huncarica Samaria - Soi»or)« - $«morín