Esterházy Lujza: A huszadik esztendő (Budapest. Új Élet, 1942)

A Központi Szálló kávéházában igen szokatlan egyébként a közönség összetétele: a vidéki város megszokott törzsvendégei között ismert külföldi hírlapírók, magyar és szlovák politikusok, katonai szakértők, mozgalmi emberek, főiskolások és falusi küldöttségek nyüzsögnek az asztalok körül. A leírhatatlan zsibongásban egyik hír a másikat kergeti, szakadatlanul cseng a telefon s az MTI, a DNB, a Stefani, a Reuter és a Havas tudósítói valóságos közelharcot vívnak egymással a vonalért. Odakint a szabadban mintha visszatért volna a nyár, kánikulai hőségben ragyognak a fák sárguló őszi lombjai. Az utcán tolongó embereket mágnesként vonzza a megyeháza, ahol a tárgyalások sehogyan sem haladnak a kibontakozás felé. A kapu előtt állig felfegyverkezett, rohamsisakos cseh-szlovák járőrök cirkálnak, akár valamely harctéri parancsnokság környékén. Igen különösen hat ez egy békekonferencia színhelyén. Odabent a folyosón politikusok és újságírók suttogva kommentálják a konferencia újabb fejleményét. A levegőben nyugtalan, ideges feszültség van. A két fél sehogyan sem tud közös szemléletre jutni Szlovákia néprajzi képét illetőleg. Elekor halljuk, hogy Révay Istvánt, a Szmke egyik vezetőjét bevonták a néprajzi szakértők csoportjába, mint Szlovákia demográfiai helyzetének egyik legjobb ismerő-