Esterházy Lujza: A huszadik esztendő (Budapest. Új Élet, 1942)

fehér-zöld pántlikadísz az embereken, ujjongás, boldog várakozás. S a csendőrök és a katonák egykedvűen tűrik mindezt, hiszen a müncheni döntés irányelvei szerint úgyis Magyarország­hoz kerül ez a vidéik. * Dunaszerdahelyen sem történt komolyabb kellemetlensége senkinek a mozgósítás ideje alatt. Hála Istennek, munkatársaink egészsé­gesek és nem tudnak senkiről a környéken, akit bántódás ért volna. Csak a rekvirálás esett rosszul, főleg pedig a rádiókészülékek kímélet­len elkobzása. A határszéli kerületekben ugyan­is a mozgósítás napjától kezdve be kellett szol­gáltatni a hatóságokhoz az összes rádiókészü­lékeket. Ma azonban a lakosság felvonult a járási hivatal elé és követelte a rádiók vissza­adását. A hatóság teljesíti a kívánságot és az emberek egymás után kapják vissza a rádió­kat. Dunaszerdahely utcáin leírhatatlan, öröm­teli izgalom. A városka népe mára várja a magyarok bevonulását. Amint egyik munka­társunk szobájában elbeszélgetünk, egyszerre csak kiáltás hangzik be az ablakon: jönnek a honvédek ! Az emberek rohanni kezdenek arra­felé, amerről a honvédeket várják. Hiába mond­juk, hogy ma még nem jönnek. Dehogy is hiszik el. Rohannak átszellemülten, boldogan, piros-fehér-zöld szalagdíszben, virággal meg­4* 51

Next

/
Oldalképek
Tartalom