Ruttkay László: A felvidéki szlovák középiskolák megszüntetése 1874-ben (Pécs. Dunántúli Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda, 1939)
Iratok
96 évi elrendelt nyomozás tekintetében oda nyilatkozván: hogy akkor az ügy érett még nem volt, mert Nagyröczén hiányzott a magyar párt, mely jó ügyünket fel karolta és támogatta volna, hódoló tisztelettel vagyok Rozsnyón, 1874 év Junius 4-én Nagyméltóságodnak alázatos szolgája Czékus István superintendens. V. Kivonat a Miskolc városban 1874-ik év julius 30 és 31-én tartott egyházkerületi közgyűlés jegyzőkönyvéből. V, (Kr.) Olvastatott a n. m. vallás és közoktatási minister Trefort Ágoston úrnak folyó év april 24-ről 547 elnöki szám alatt kelt intézménye, melyben superintendens urat felhívja: hogy a pánszláv és hazaellenes irányú szellem és működéssel vádolt nagyrőczei főtanoda összes beléletét, működését, irányát, szellemét, minden halasztás nélkül személyesen a legbehatóbb vizsgálat alá vegye; az összes tanári kar hivatalos működéséről, az értekezleti jegyzőkönyvek tartalmáról, egyes tanárok jelleméről, működéséről, az irányról, melyet a tantárgyak előadásában követnek, a használt tankönyvekről vagy kéziratokról, — a tanulók között uralkodó szellemről, a netalán létező tanúlói egyletekrő', — az összeköttetésekről, melyeket a tanulók és tanárok az iskolán kívül fenntartanak, — sa hatásról,, melyet a tanárok a városra és vidékre, vagy általában kifelé gyakorolnak, rövidesen összefoglalva olynemű őszinte, igaz és hű vázlatot adjon, melyből az intézet összes élete és hatása biztosan felismerhető legyen, — és ha a nyilvános vádak alaposaknak találtatnának, a gyökeres javítást vagy átalakítást azonnal eszközölje. Annak előrebocsátott kijelentése mellett, hogy a tanárok tudományos képzettsége és oktatási ügyessége kétségbe nem vonatott, a bizottság határozati javaslatát következő indokokra alapítja: mert 1-ször. A nagy-röczei gymnasium pártfogósága a tanárokkal egyetemben csaknem egészben oly tagokat mutat fel, kik a mint tizennégy év előtt az egyháznak autonom jogait érzékenyen fenyegető pátensnek legbuzgóbb zászlóvivői voltak, úgy utóbb is a rágalmazó ratkói memorandumban, alaptalan calvinizálási és magyarizálási vádakkal az egyházkerületben visszvonást szítani igyekeztek; továbbá boldogult Máday Károly superintendens törvényességét is kétségbe vonva, cánoni egyházlátogatása ellen izgatták a tót egyházakat, s nem rég is, a nagy-rőczei gymnasium tót bizonyítványai ügyében oly áJlást foglaltak, mely egyházunk autonómiája iránti tiszteletlenségnek két-