Ruttkay László: A felvidéki szlovák középiskolák megszüntetése 1874-ben (Pécs. Dunántúli Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda, 1939)
Znióváralja
81 megteremtett harmóniát nem akarta megbolygatni éppen a nemzetiségi problémával is érintkező kérdések vizsgálata és felügyeleti jogának osztentatív gyakorlása által. Ez volt minden bizonnyal a helyzet a szentmártoni gimnázium elismerését illetőleg is. A kormány jól tudta, hogy e gimnázium elismerésének megtagadása a nacionalista szlovákság körében elégedetlenséget váltott volna ki és megújuló politikai harcoknak lett volna előidézője. Az elnéző türelemnek 6 esztendeje után azonban, midőn az iskola államellenes szelleme a közhangulatot is maga ellen ingerelte, szívesen nyújtott segédkezet annak megszüntetésére, annál is inkább, mert ezt maga az autonóm evangélikus egyház javasolta. Végül a harmadik intézetnél, a znióváraljai gimnáziumnál azt láttuk, hogy annak a nyilvános tanítás jogát a király 1871-ben 3 esztendőre terjedő időtartamra adta meg. Ez a 3 év tehát 1874-ben, a vizsgálat évében lejárt. Intézkedni kellett volna ezek után annak megújítása iránt, minthogy azonban a vizsgálat során kiderült az, hogy az iskola fenntartójának, a patronátusnak alapszabályait a kormány sohasem hagyta jóvá, a kultuszminiszternek nemcsak joga, de kötelessége lett volna ezeket az alapszabályokat a belügyminiszter által felülvizsgáltatni. Nagyon valószínű azonban, hogy ezen az úton a patronátus további fennállása nem lett volna biztosítható, hiszen annak szellemét és működését a tankerületi főigazgató és a kiküldött kultuszminiszteri államtitkár egyaránt hazafíatlannak nyilvánították. Mindezt tekintetbe véve, de különösen éppen azért, hogy a szlovák nemzetnek ezt az egyetlen, szervezetét tekintve a legkevésbbé független középiskoláját, ha más szervezettel is, fenn tudja a miniszter tartani, annak a tanulmányi alap részére való átvételét kísérelte meg. Az volt a szándéka, hogy Znióváralján egy szlovák tanítási nyelvű, de a tanulmányi alap tulajdonában lévő gimnáziumot létesít. Az átvétel előkészítésére és a feltételek közDr. vitéz Ruttkay László