Ruttkay László: A felvidéki szlovák középiskolák megszüntetése 1874-ben (Pécs. Dunántúli Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda, 1939)
Iratok
135 eső aratási határidő miatt, addig végleges határozatára hajlandók leszünk várakozni. Nagyobb nehézséget és kedvetlenséget okozott azon rendszabály, hogy Klamarik úr neveztetett ki ideiglenesen tanfelügyelőnek, ki ellen papjaim a patronatusban vallási, nemzetiségi és mint vélem, személyes tekinteteknél fogva is kifogásokat tesznek; a pánszláv lapok miatta izgatnak, nekem szememre hányják, mért nem elleneztem a kinevezését, melyről azonban nekem tudomásom sem volt. A gymnásiumi patronátus is emiatt egyenesen Excellencíádhoz kívánt előterjesztést tenni, miről azonban sikerült őket lebeszélnem. Félek azonban tőle, hogy a patronátusi gyűléssel való egyezkedésnél ez ismét nehézségeket fog szülni. Birom egyébként papjaimnak, mint bizalmi férfiaknak igéretét, hogy igyekezni fognak ajánlatainkat pártolásukkal elfogadtatni. Magamat addig is Nagyméltóságod kegyeibe ajánlva mély tisztelettel maradtam Bars-Szent Kereszt, Jul. 13. 1874. Nagyméltóságodnak alázatos szolgája Ipolyi Arnold s. k. beszterczebányai püspök. XVI. Ipolyi Arnold beszterczebányai püspök levele Trefort kultuszminiszterhez (II.). Nagyméltóságú Minister Ur! Nagyméltóságodnak f. é. junius hó 23-án 17263 sz. a. hozzám intézett azon elhatározását, hogy a znióváraljai kath. magángymnásiumot a tanulmányi alap részére kívánja átvenni, s engem eziránt megbíz, hogy az egyházi joghatóságom alatt levő magángymnásium patronátusával ezen ajánlat elfogadását közöljem, siettem az illető patronátusnak előterjeszteni. Ezen előterjesztésemre válaszul nyertem a patronátusnak f. é. aug. hó 6-ikán a felett tartott közgyűlése jegyzőkönyvi kivonatát, melyet szerencsém van ./. alatt eredeti szövege hiteles másolatában és fordításban ide mellékelve tisztelettel megküldeni A jegyzőkönyv kivonatából méltóztatik arról értesülni, hogy a nevezett patronátus Nagyméltóságod ajánlatát elfogadja. Az elfogadás módozatai megállapítására azonban bizottságot nevezett ki, mely ez iránt véleményét a patronátusi jövő közgyűlésnek terjesztené elő elfogadásul. Ezen bizottság azonban a mai napig nem járt még el feladatában.