Ruttkay László: A felvidéki szlovák középiskolák megszüntetése 1874-ben (Pécs. Dunántúli Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda, 1939)

Iratok

133 Mennyei János tanfelügyelő úr figyelmeztetésére megszereztem azon harcias F) alatt ide mellékelt dalt is, mely az 1871. évben tar­tott majálison énekeltetett, de az semmi különöset nem foglal magá­ban. 9. A tanárok képzett egyének ugyan, de mindnyájan tót jelle­müek. Leginkább a tanodában és házi körükben tartózkodnak, ezen­felül csakis a városi casinóban, melynek elnöke dr. Korausch znió­váraljai gymnásiumi tanár, jelennek meg, hol a nemzetiségi viszo­nyokról való beszélgetés az ottani szellemhez képest gyakran előfor­dul, de oly politikáról, amely kifelé való törekvésre buzditana, nem értekeznek. Ezen casino tagjainak névsorát G) alatt ide zárom. A fcanárok a magyar ajkúakat nem gyűlölik, de nem is szeretik. Kifelé való gravitatio, legyen az észak, kelet, vagy dél felé, nem tapasz­taltatott, a magyar nyelv suprematiáját állítólag elismerik. A tanu­lók tót érzelmeikben tanáraikat követik, egyleteik nincsenek. 10. Végül ki kell jelentenem, hogy az egész tanintézetben hiányzik a magyar nemzeti hazafias szellem. Az előadottakat összevéve kiderül, hogy a znióváraljai gym­násium 1. a tót nyelvet a magyar nyelv elébe helyezi, 2. hogy a ma­gyar nyelvet a felsővidéken idegennek nevezi, 3. s hogy abban ma­gyar hazafias nemzeti szellem nem található. Ezen három pontra, melyet a Turócz megyei tanfelügyelővel, a znióváraljai képezdei igazgatóval, Sebeszta tanárral, Paulovich esperessel, mint vizsgálatom eredményét közöltem, valamennyien kijelentették, hogy ezeknél töb­bet ők sem volnának képesek felhozni és bizonyítani. Ezek után azon kérdésekre, melyek Nagyméltóságod által vizs­gálatom céljául kitüzettek, összefoglalólag a következőket adom elő: A tanintézet belmüködése tanulmányi tekintetben a legtevéke­nyebb és eredménydús; az intézet iránya katholikus és szelleme tót, hiányozván benne a magyar nemzeti hazafias szellem, ugyanezt kell mondanom az egyes tanárok jelleméről, működéséről és irányáról, melyet a tantárgyak előadásában követnek; a tankönyvek közül, me­lyek kimutatását h) alatt idezárom, csak a Cerny Emil féle tót olvasókönyv tűnik fel olyannak, mely nélkülözi a szükséges magyar hazafias szellemet. A tanulók szellem tekintetében követik tanárai­kat, különben semmi egyesülettel nem birnak, A tanoda kifelé való hatása, egyenlő azon hatással, melyet az ottani közönség egyrésze, mely szintén nem magyar hazafias, magára a tanodára gyakorol. Mindezekhez tehetni még azon észrevételt, hogy a Turócz és szomszéd megyei hazafiak a zniói gymnásium jelzett állapotának Čulen Márton igazgatót, ki iránt előbbi politikai balesetei miatt el­lenszenvvel viseltetnek, főtényezőjévé tartják s hogy szerintök Čulen Márton igazgatónak ezen intézettől való eltávolítása s helyébe haza-

Next

/
Oldalképek
Tartalom